Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
326.18
bux:
144975.18
2026. november 3. kedd Győző

Bizarr család: totális hideghábú a férj és felesége között

Különös bírósági ügyet tárgyalnak Kínában: egy nyolcvanas éveiben járó házaspár, amelynek két tagja kizárólag rövid, papírlapokra firkantott üzenetekben tartja a kapcsolatot, összeveszett háztartásuk pénzügyei miatt.

A házaspár több mint ötven évvel ezelőtt mondta ki a boldogító igent. Jang asszony azt mondta: házasságkötésük után hamar rájött arra, hogy férjének túl sok hibája van.

Elválni nem tudtak, ugyanis abban az időben ez társadalmilag elfogadhatatlan cselekedet lett volna. Az idősebb generációk körében a válás még ma is tabunak számít.

Kapcsolatuk 1989-ben romlott meg végképp, amikor már mindenen összekaptak.

Az utóbbi néhány évben totális családi hidegháború alakult ki: már csak papírlapokra firkantott üzenetek segítségével kommunikálnak egymással.

Annak ellenére, hogy továbbra is együtt laknak pekingi lakásukban, teljesen külön életet élnek; a pár mindkét fele csak magának főz.

A gondot az jelenti, hogy Jang asszony soha életében nem dolgozott, ezért nincs nyugdíja. Mindketten Jang úr nagyjából 24 és fél ezer forintot érő ellátmányából élnek.

Jang asszony elmondta: most, ha szeretne valamit, kénytelen férjének üzenetet írni. Ezek a szövegek rövidek és velősek. "Elfogyott a fogkrém" - idézte saját levélkéjét a nő. Jang úr ilyenkor beszerzi a szükséges árut.

A nő azért fordult bírósághoz, hogy férje adja neki nyugdíja felét, aminek nyomán függetlenebb életet élhetne. Férje azt mondta: ha ezt megteszi, akkor feleségének kell fizetnie a lakás költségeinek felét.

Címlapról ajánljuk
Megválasztotta az Országgyűlés az új legfőbb ügyészt

Megválasztotta az Országgyűlés az új legfőbb ügyészt

A Fidesz és a KDNP nem szavazott: 139 igen, 6 nem szavazat mellett megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×