Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
325.68
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Hatvan évig fájt a feje: "csoda, hogy túlélte"

Egy kínai asszonyt 64 évig tartó fejfájástól szabadítottak meg az orvosok, akik eltávolítottak a fejéből egy II. világháborús lőszert.

A 77 éves kínai asszony 1943. szeptemberében került ellenséges tűzbe, amikor éppen katonaként szolgáló édesapjának vitt ebédet Kína egyik keleti tartományában.

Az akkor 13 éves lány kínai és japán katonák kereszttüzébe került. Szerencséje volt, mert bár egy lövedék fejen találta, egyike volt a kevés túlélőnek.

Három hónapig tartott, amíg felépült sebesüléséből, de öröme nem lehetett teljes, hiszen azóta rendszeres fejfájással küzdött.

"Amikor fájt a feje, akkor néha érthetetlenné vált a beszéde, habzott a szája és néha ököllel verte a fejét" - mesélte az asszony lány a kínai állami hírügynökségnek.

A család most azért vitte el a 77 éves asszonyt orvoshoz, mert romlott az állapota. Az orvosok végül egy négyórás műtét során távolították el a fejéből a lövedéket.

"Ez csoda. A műtét nem volt túlságosan bonyolult, de hihetetlen, hogy ilyen sokáig képes volt lövedékkel a fejében élni" - mondta az operációt vezető orvos.

Az asszony ráadásul duplán jól járt, hiszen a kórház visszatérítette a műtét költségeit, mondván: a golyó "egy darab örökség".

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×