Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
325.03
bux:
145236.27
2026. november 2. hétfő Achilles

Beismerte tettét a repülőn szexelő pár

Megváltoztatta vallomását az a pár, akik miatt másfél évvel ezelőtt el kellett téríteni egy repülőgépet, eredeti útvonalától. Az ittas utasok ugyanis kisebb csetepatét okoztak a járaton.

A pár a londoni Gatwick repülőtérről utazott Jamaicába 2005 decemberében. A járaton azonban konfliktus alakult ki közöttük és a légi utaskísérők között.

Korábban tagadták, hogy ennek ők lettek volna az okozói, hétfőn azonban a bíróság előtt a 44 éves férfi elismerte, hogy ő kezdeményezte a csetepatét, amelynek következtében a gépnek Bermudán meg kellett szakítania az útját. Ott mindkét embert őrizetbe vették.

A konfliktus abból eredt, hogy a jelenleg 44 éves férfi és a 27 éves nő nem kapott elég alkoholt. A légi utaskísérők ugyanis nem szolgálták ki őket, mert már anélkül is igen hangosak voltak.

A bíróság kimondta, hogy a konfliktus okozója a férfi volt, a nőt pedig abban találták bűnösnek, hogy részegen utazott.

Címlapról ajánljuk

Két lépcsőben nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter napirend előtti bejelentései

A kormányfő megfogalmazása szerint a kommunista államhatalom behatolt a családok és a közösségek életébe, félelmet keresett, sorsokkal zsarolt, másokat erővel, pénzzel, karrierrel csábított együttműködésre. A szembenézés azonban a rendszerváltozáskor és azóta is elmaradt, a Kádár-rendszer bűneinek valós bemutatása, 36 éves adósságot törlesztenek most. Parlamenti beszéd.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×