Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
313.97
bux:
150402.62
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Fordulat a Széna téri túszdráma ügyében

Jobban van a Széna téri túszszabadító akcióban a bankban megsérült két ember - közölte a Nemzeti Nyomozóiroda igazgató-helyettese. Kiderült az is, hogy a korábbi hírekkel ellentétben a kezén megsérült férfi is ügyfél volt, nem pedig a biztonsági őr.

Zsombok György elmondta: a sérült férfit már pénteken kihallgatták, a súlyosan sérült nővel műtétje miatt azonban csak szombaton tudtak beszélni a nyomozók.

A rendőrség pénteken este tartott sajtótájékoztatóján Lantos István, a terrorelhárító szolgálat parancsnoka azt mondta, hogy a biztonsági őr és egy ügyfél sérült meg. A Nemzeti Nyomozóiroda igazgató-helyettese elmondta: a kihallgatások során tisztázódott, hogy a kezén megsérült férfi is ügyfél volt.

Zsombok György tájékoztatása szerint a nyomozók egész éjjel dolgoztak, egyebek mellett házkutatást tartottak a túszejtő Pest környéki házrészében, ahol egyedül élt a 40 éves férfi. A lakásban fegyvereket és lőszereket is találtak.

A Nemzeti Nyomozóiroda igazgatóhelyettese a terrorelhárító szolgálat akciójával kapcsolatban kiemelte: az a jelenlegi adataik szerint törvényes és szakszerű volt.

A túszdráma nem sokkal péntek délután fél négy előtt kezdődött. A rabló fegyverrel hatolt be az OTP-fiókba, majd elvette a biztonsági őr pisztolyát. A rendőrök kiérkezésekor az alkalmazottakat túszul ejtő férfi a falba lőtt. A kommandósok végül lelőtték a rablót.

Egy újságíró is a Széna téri bakfiókban volt, amikor egy fegyveres megpróbálta kirabolni a pénzintézetet. A magányos támadó a rendőrség kiérkezése után túszokat ejtett, köztük a Független Hírügynökség neve elhallgatását kérő újságíróját is, akit később elengedett. A férfi az InfoRádiónak beszámolt a megrázó esetről.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×