Infostart.hu
eur:
369.51
usd:
319.4
bux:
147749.55
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Önkielégítő nő zavarta meg a diákok ebédjét

Önkielégítésével zavarta egy egyetemista szövetségi ház lakóit egy fiatal nő. A lány egyszerűen csak besétált az épületbe, és maszturbálni kezdett egy kanapén.

A ház lakói éppen ebédeltek, amikor a 20-30 év közötti barna hajú lány az épületben megkezdte "akcióját".

Azt mondta, Melissának hívják, és hogy a Kelet-Michigani Egyetem hallgatója. A jelenlévők szerint úgy tűnt, drog hatása alatt áll.

"Nyilvánvalóan nagyon zavart volt. Egy normális ember nem így válaszolgat a kérdésekre" - mondta a ház vezetője, Dan Nye.

Bár a lányt senki nem látta belépni a házba, nem lehetett azonban nehéz dolga a bejutással, hiszen az ajtót éppen javították, ezért nyitva volt.

A házban lakó fiúk felszólították a fiatal nőt, hogy hagyja el az épületet, ő azonban maradt, és még vagy fél órán keresztül maszturbált.

Később megkérdezték tőle, jól érzi-e magát, mire közölte, hogy jól van. Egy alkalommal még a mobiltelefonján is beszélt valakivel.

A fiúk végül kihívták a rendőrséget, a lány ekkor döntött úgy, hogy befejezi az önkielégítést, és egyszerűen elsétált. A rendőrök néhány perccel a távozása után érkeztek meg.

Címlapról ajánljuk
Fel kell készülni, ha belenyúl a kormány az Otthon Startba, 101 millió forintba is kerülhet egy 50 milliós hitel
Hitelszakértői figyelmeztetés

Fel kell készülni, ha belenyúl a kormány az Otthon Startba, 101 millió forintba is kerülhet egy 50 milliós hitel

Bizonytalanságot okozhat a még engedéllyel nem rendelkező lakásprojektekben, hogy a kiemelt beruházások építési engedélyeztetését átmenetileg felfüggesztették. Azok a vevők, akik az államilag támogatott Otthon Start hitellel számolva kötöttek előszerződést, különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek, ha a projekt csúszása alatt szigorodnak a program feltételei – mondta el az InfoRádióban Garam Dániel, a Money.hu hitelszakértője.

Kiderült, honnan teremthetne forrást az egészségügyre és az oktatásra a Tisza-kormány

A GDP 4,7 százaléka szabadítható fel átcsoportosítással a költésgvetésben a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb elemzése szerint. Molnár László vezető kutató az InfoRádiónak azt mondta, hogy összességében 4000 milliárd forintot, az idei hiánynak körülbelül a kétharmadát lehetne megspórolni a jövő évi költségvetésben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×