Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Tizenhat évig élt Ázsiában, mert elvették az útlevelét

Tizenhat év után kapta vissza útlevelét az a brit férfi, akitől okmányait azért vette el a maláj adóhatóság, mert túl nagy adóhátraléka keletkezett.

A nyugalmazott katona, aki úgy fogalmazott, tévesen bebörtönözték, útlevele mellé még 860 ezer fontos (165 millió forint) kártérítést is kapott.

Ronald Beadle útlevelét 1981 decemberében vonta be a maláj adóhatóság, és csupán 1998-ban adta vissza, a férfi azonban addigra már családot alapított Malajziában.

A bíró, aki megítélte a férfinak a kártérítést, úgy nyilatkozott: a hivatal önkényesen és ok nélkül tartotta magánál az okmányt.

Az egykori katonát 1961-ben vezényelték Malajziába: a brit hadsereg ott állomásozó szakaszában szolgált.

Később úgy határozott, letelepedik, és helikopterpilótaként vállalt munkát.

A férfi, akinek maláj felesége három éve hunyt el, nem rajongott a döntésért: "semennyi pénz nem tud kárpótolni azért az 5.968 napért, amíg nem juthattam hozzá az útlevelemhez" - mondta.

Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×