Infostart.hu
eur:
362.23
usd:
315.5
bux:
153697.86
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Ahol a nyúl az úr

Egy brit nő 2 ezer fontot, vagyis közel 760 ezer forintot költött beteg nyulának műtétjére. A kisnyuszinak ugyanis eltört az egyik lába, és az operáció egyetlen alternatívája az elaltatás lett volna.

A műtét sikerének csak 50 százaléknyi esélyt adtak az orvosok, Caroline Booth azonban ennek ellenére úgy döntött: feláldozza félretett pénzét Poppyért.

A költségek azonban itt nem álltak meg. A gondos gazdinak ugyanis egy már befizetett nyaralást is le kellett mondani, hogy ápolni tudja háziállatát, így további 1000 fontot, vagyis körülbelül 380 ezer forintot veszített.

Az így több mint 1,1 millió forintba kerülő nyúl bolti ára 25 font, vagyis kevesebb mint 10 ezer forint volt.

Címlapról ajánljuk

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×