Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Zsebre megy a bukta

Teljesítményarányos bérezést vezetnek be Florida állami iskoláiban: a tanárok béremelését, illetve prémiumát azonban nem saját, hanem diákjaik teljesítménye fényében fogják meghatározni.

Egyesek szerint mérföldkövet jelenthet a kezdeményezés az Egyesült Államok oktatási rendszerének átalakításában azzal, hogy az üzleti versenyben megszokott nyomást helyezi az iskolákra.

A program támogatói szerint országos modellként is szolgálhat az új rendszer, amely a tanár végzettsége és munkatapasztalata helyett a tanulók szabvány-teszteken elért eredményeit veszi figyelembe.

A tanárokat tömörítő szakszervezetek és egyes oktatási szakemberek szerint azonban az új program nem lesz működőképes, mivel az iskolák nem gyárak, ahol egyszerűen, számokban mérhető a teljesítmény.

Egy vizsga - vélik az új rendszer ellenzői - nem tudja lemérni, hogy egy tanár mennyire inspirálta a gyerekeket, vagy sikerült-e felkelteni bennük az élethosszig tartó kíváncsiságot.

A program kritikusai szerint az új, profitszemléletű kezdeményezés a tanár-diák kapcsolatra is rányomhatja bélyegét.

Címlapról ajánljuk

Az erkölcs mindenek előtt – erről beszélt Javier Milei

Európának nem feltalálni kell magát, hanem újra meg kell találnia önmagát, vissza kell térnie a gyökereihez, és ebben Magyarországnak központi szerepe lehet - jelentette ki Javier Milei argentin elnök szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×