Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Csak a gyilkosokra bukik

Egy nő azután környékezte meg Amerika egyik leghírhedtebb gyilkosát, hogy látta a férfi által elkövetett bűntettet feldolgozó Oscar-díjas filmet. A 32 éves Justine Mirth most feleségül is megy A fiúk nem sírnak címen megfilmesített brutális gyilkosság egyik elkövetőjéhez. A négygyermekes családanya korábban már három sorozatgyilkosnál próbálkozott.

Justine Mirth azután írt az életfogytiglani börtönbüntetését töltő Tom Nissennek, hogy megnézte az Oscar-díjas A fiúk nem sírnak című filmet, amelyben a Hilary Swank által alakított főhőst a valós életben Nissen és barátja erőszakolta és ölte meg.

Justine Mirth-t saját bevallása szerint kiskora óta érdeklik a gyilkosok. A négygyermekes családanya először a halálra ítélt John Lotternek írt, személyes találkozójukon azonban nem lobbant fel a szikra.

A 32 éves nő ezután két másik sorozatgyilkosnál, a 48 nő halálért felelős Gary Ridgway-nél és a 10 ember meggyilkolásáért elítélt szadomazohista Dennis Radernél próbálkozott.

Végül 2004 novemberében írt Tom Nissennek, akivel ugyan sokat beszéltek már telefonon, de személyesen még nem találkoztak.

Ennek ellenére engedélyt kaptak arra, hogy a börtön váróhelyiségében összeházasodjanak. A tervek szerint Justine Mirth az esküvő után a környékre költözik, hogy hetente kétszer meglátogathassa férjét.

Címlapról ajánljuk

Az erkölcs mindenek előtt – erről beszélt Javier Milei

Európának nem feltalálni kell magát, hanem újra meg kell találnia önmagát, vissza kell térnie a gyökereihez, és ebben Magyarországnak központi szerepe lehet - jelentette ki Javier Milei argentin elnök szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×