Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Futóverseny magas sarkúban

Sok nő még a busz után sem fut magas sarkú cipőben, nemhogy, így induljon egy futóversenyen. Pontosan ezt tette azonban 150 nő és egy vállalkozó kedvű férfi Amszterdam egyik legnagyobb bevásárló utcájában, amelyet ráadásul macskakő borít.

A cipősarkoknak legalább 7,5 centiméter magasnak kellett lenniük. Ezkenl futottak végig a résztvevők 75 métert.

Elsőként a 20 éves Nancy Karels teljesítette a sokaknak maratoninak tűnő távot. A lányon ráadásul - saját bevallása szerint - életében először volt magas sarkú cipő. Mindenképpen hozzá kell azonban tenni, hogy heti 5 napot fut.

Az egyetlen férfi résztvevő, Giel Beelen helyi rádió dj volt, aki a biztonság kedvéért kipárnázott ruhában és bukósisakban futotta végig a távot, és utolsóként ért célba.

A versenyt a Glamour divatmagazin rendezte, és az első helyezett 6.850 fonttel, vagyis több mint 2 és fél millió forint értékű új ruhával mehetett haza.

Címlapról ajánljuk

Az erkölcs mindenek előtt – erről beszélt Javier Milei

Európának nem feltalálni kell magát, hanem újra meg kell találnia önmagát, vissza kell térnie a gyökereihez, és ebben Magyarországnak központi szerepe lehet - jelentette ki Javier Milei argentin elnök szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Donald Trump péntek este - a tőzsdék zárását követően - azt írta, hogy fontolgatja az Egyesült Államok Irán elleni háborújának fokozatos leépítését, mivel az amerikai hadsereg „nagyon közel” áll a kitűzött célok eléréséhez. Eközben az Egyesült Államok harminc napra felfüggesztette az iráni kőolaj tengeri vásárlására vonatkozó szankciókat, aminek célja az amerikai-izraeli-iráni konfliktus nyomán megugrott olajárak enyhítése. A lépések egyelőre nem hatották meg Iránt: a perzsa állam szombatra virradóra több ballisztikus rakétával támadta Izraelt, valamint egy az Indiai-óceánon található amerikai-brit katonai bázist is, ami nagy meglepetést okozott. Amerika és Izrael válaszul szombat reggel megtámadta a natanzi urándúsító létesítményt. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×