2006. október 20. 14:47 Az SZDSZ-nek tetszik a költségvetési javaslat Támogatja a kormány konvergencia-programnak megfelelő jövő évi költségvetési javaslatát az SZDSZ parlamenti képviselőcsoportja - közölte a párt elnöke.
2006. október 20. 14:22 Megválaszolatlan kérdések a vizitdíjról Évente legfeljebb 20 orvosi vizsgálat után kell alkalmanként 300 forintos vizitdíjat fizetni annak a betegnek, aki a saját háziorvosához jár. A kiadás azonban meghaladhatja a 6.000 forintot azoknál, akik indokolatlanul keresik fel az ügyeletet, vagy beutaló nélkül mennek szakrendelésre. Hogy ez pontosan milyen eseteket takar, azt egyelőre nem lehet tudni.
2006. október 20. 13:22 Sólyom László levele George Bushhoz Sólyom László magyar államfő pénteken levélben mondott köszönetet az Amerikai Egyesült Államok elnökének a döntésért, amellyel George W. Bush 2006. október 23-át az elismerés napjának nyilvánította.
2006. október 20. 13:18 A Kossuth téri tüntetők a főváros körüli útzárral fenyegetnek A Kossuth téri tüntetők pénteken 12 óra után is folytatják tiltakozásukat, és ha bármiféle "erőszakos atrocitás" éri megmozdulásukat, a főváros körül útzárakat telepítenek - közölte a téren egy hónapja alakult Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik ügyvivője.
2006. október 20. 13:04 Még mindig nagy a feszültség Olaszliszkán Még mindig nagy a feszültség a Borsod-Abaúj Zemplén megyei Olaszliszkán, ahol vasárnap gyermekei szeme láttára vertek agyon egy 44 éves általános iskolai tanárt. A férfi a lincselést megelőzően eddig tisztázatlan körülmények között autójával elsodort egy 11 éves kislányt.
2006. október 20. 13:03 Fél éven belül magyar tulajdonba kerülhet a Táncsics-ház A korábbi tervekhez képest hamarabb, már fél éven belül magyar tulajdonba kerülhet a budai Várban található, jelenleg amerikai kézben lévő Táncsics-ház. Az erről szóló szándéknyilatkozatot Göncz Kinga külügyminiszter és April Foley budapesti amerikai nagykövet írta alá.
2006. október 20. 12:36 A hátukon cipelték a kendert, amikor találkoztak a rendőrökkel Indiai kender ültetvényt számoltak fel a rendőrök Szigetmonostoron. A nyomozók 75 millió forint piaci értékű, kábítószer előállítására alkalmas növényt foglaltak le.
2006. október 20. 12:34 Ünnepi vonatokat indít a MÁV Péntektől hétfőig a szokásosnál több szerelvényt indít a forgalmasabb intercity járatokon a MÁV.
2006. október 20. 12:02 Kerülje el a fővárost: forgalomkorlátozások mindenfelé Budapest számos pontján forgalomkorlátozások lesznek az október 23-i megemlékezések miatt, a változásokat táblák jelzik. A tilos helyen parkoló gépjárműveket elszállíttatják. Az alábbiakban a Kormányszóvivői Iroda tájékoztatóját közöljük.
2006. október 20. 11:48 A rendőrség új ajánlata: "majomketrec" a Kossuth téren A rendőrség legutóbbi ajánlata alapján folyamatosan ötszázan tüntethetnének a Kossuth tér egy elkerített részén, a téren álló sátrat viszont le kellene bontani - mondta el az InfoRádióban a tiltakozók jogi képviselője.
2006. október 20. 11:30 Tizennyolc teherautót foglaltak le Békéscsabán Békéscsabán 18 teherautót foglaltak le a rendőrök különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás gyanúja miatt. Az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja.
2006. október 20. 11:03 Sólyom: elfogulatlan képet '56-ról! A köztársasági elnök azt várja a történészektől, hogy objektív és elfogulatlan képet alkossanak az 1956-os forradalom történetéről. Sólyom László a Magyar Tudományos Akadémián, az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepi tudományos ülésen beszélt pénteken.
2006. október 20. 10:41 Félmilliós laptopot kaphatnak a fővárosi képviselők Félmillió forintos laptopot kap minden közgyűlési képviselő, ha a jövő heti közgyűlés rábólint a javaslatra. Egy hónapja a leköszönő képviselők 20 ezer forintért vihették haza szolgálati laptopjukat.
2006. október 20. 09:32 Az orosz felsőház "őszintén sajnálja" az '56-os bevonulást Az orosz felsőház szerint bár Oroszország nem tartozik jogi felelősséggel az egykori szovjet vezetőség tetteiért, de erkölcsi felelősséget érez múltja egyes fejezeteiért, és reméli, hogy a mai magyar társadalom méltányolja őszinte sajnálatát azért, ami 1956. október-novemberben Magyarországon történt.
2006. október 20. 07:59 Rendőrség: "az erőszakos megoldás is legitim a Kossuth téren" A rendőrség megvárja a tüntetőknek a Kossuth tér elhagyására adott határidőt, de a helyzet erőszakos megoldása is legitim - jelentette ki az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádióban.
2006. október 20. 07:45 Még nagyobb áremelések, még erősebb tiltakozások 2007-ben A Morgan Stanley londoni elemzője szerint a kormánynak jövőre még a szeptemberinél is nagyobb nyomásgyakorlással kell szembenéznie, miután januárban ismét jelentősen emelkednek a hatósági árak, a közszféra bérei viszont nem változnak. Lapszemle.
2006. október 20. 06:56 "Egész pályás letámadás" az egészségügyben Rékassy Balázs egészség-közgazdász szerint a tervezett egészségügyi átalakítások csupán egy teljes reform első lépései. A GKI Egészségügy-kutató Intézet munkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: Molnár Lajos a szükségesnél több és élesebb konfliktust teremt.
2006. október 20. 05:47 Kossuth tér: délben üt az óra Péntek délig kell a Kossuth téri tüntetőknek eldönteniük, hogy önként távoznak-e vagy sem a Parlament elől. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: a rendőrség fölkészült arra, hogy ha szükséges, kiürítse a teret.
2006. október 19. 22:10 Így jöttek, így mentek: pénzügyminiszter mint fogyó eszköz A Portfolió.hu szerint Katona Tamás pénzügyi államtitkári menesztése ismét felerősíti a pénzügyminiszter sorsára vonatkozó találgatásokat. A statisztika szerint ez nem lenne meglepő, a rendszerváltás óta ugyanis a pénzügyminiszterek személye változott a leggyakrabban.
2006. október 19. 19:09 Az egyetemisták márciusban újra kezdik? Ha nem lesz változás a tandíjügyben, márciusban ismét az utcára vonulnak a hallgatók - mondta Ekler Gergely, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke a csütörtöki tandíjellenes tüntetésen több mint kétezer hallgató előtt a budai Várban.
Lezsák Sándor, Szita Károly, Martonyi János, Torgyán József, Csurka István – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája
21:22 Az Erste elemzője: a Wekerle Plusz is segít, de jövőre összébb fog kicsit húzódni a lakáshitelek piaca