2006. május 13. 13:53 A képviselők fizetésük egy részét a Magosznak adják Kudarcként értékelte az országgyűlési választásokat a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke.
2006. május 13. 13:51 Orbán: az MDF az MSZP egyik tagozata Politikai értelemben az MDF az MSZP egyik tagozata - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szombati budapesti választmányi ülését követően.
2006. május 13. 11:32 Dávid: meg kell újítani a pártot A Magyar Demokrata Fórum elnöke szerint a következő néégy év legfontosabb feladata az új magyar jobboldal felépítése lesz.
2006. május 13. 11:30 Hiller: modernizálni kell a baloldalt A magyar baloldal modernizálásának szükségességéről beszélt az MSZP elnöke a párt Országos Választmányának ülésén.
2006. május 13. 11:01 Négy kilométeres kocsisor Leányfalunál Négy autó ütközött össze a 11-es főúton Szentendre belterületén.
2006. május 13. 11:00 Négyórás sor Záhonynál A Záhonyi határállomásnál a kamionoknak 5 órát, a személyautóknak 4 órát kell várakozniuk a kilépésre.
2006. május 13. 10:32 Öt halott négy balesetben Négy balesetben öten vesztették életüket az ország közútjain mára virradóra - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
2006. május 12. 19:21 Újabb tömeges ételmérgezés Újabb tömeges ételmérgezés történt Budapesten, egy belvárosi étterem menüjétől 90 ember lett rosszul - közölte a Fővárosi ÁNTSZ osztályvezető főorvosa.
2006. május 12. 18:32 Európa-díjat nyert Szeged Szeged nyerte az idén az Európa-díjat; az elismerést először kapta meg magyar város. A díjazottról egyhangúlag döntött Párizsban az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének Környezetvédelmi, Mezőgazdasági, Helyi és Regionális Ügyek Bizottsága.
2006. május 12. 18:28 Borjúpaprikás okozta a színházi ételmérgezést Elismerte a hibát, és minden felelősséget vállal annak az ételszállító cégnek a vezetője, amely ételének elfogyasztása után a Fővárosi Operettszínház, az Opera és a Thália Színház több művésze is ételmérgezés gyanújával került kórházba.
2006. május 12. 18:17 Megkezdődött a 2-es metró három állomásának felújítása Megkezdődött a 2-es metró három állomásának felújítása.
2006. május 12. 18:16 Kóka szerint gázárkompenzációt csak a rászorulók kapjanak Hamarosan elkészül az energiaárak támogatási rendszerének átalakításáról szóló javaslat - közölte a gazdasági és közlekedési miniszter a Liberális Gazdasági Tanács ülése után.
2006. május 12. 18:13 Az MTV visszahozná a tévédíjat? Lapértesülések szerint a Magyar Televízió Közalapítvány azt kéri a parlamenttől, hogy állítsák vissza a televíziótulajdonosokra korábban kirótt üzemben tartási díjat. A csak tévédíjként emlegetett összeget az elképzelés szerint a lakosság mellett a kábelszolgáltatók is fizetnék.
2006. május 12. 17:33 Herényi maradt az MDF frakcióvezetője Ismét Herényi Károlyt választotta frakcióvezetővé az MDF országgyűlési képviselőcsoportja az alakuló ülésén. A frakció döntött arról is, hogy Dávid Ibolya pártelnököt javasolja az Országgyűlés MDF-es alelnökének, ha a pártnak lehetősége nyílik a jelölésre.
2006. május 12. 17:19 Fegyelmi eljárás az Operaházban Fegyelmi eljárást kezdeményezett az Operaház balettigazgatója ellen Hegyi Árpád Jutocsa, az intézmény főigazgatója, amiért Keveházi Gábor május elején nyilvánosságra hozta azt a levelet, amelyben lemondásra szólította fel a főigazgatót.
2006. május 12. 16:59 Fodor: megszűnhet a megyerendszer Törvényjavaslatot nyújtanak be a koalíciós pártok az Országgyűlés és az önkormányzatok létszámának csökkentéséről a kabinet megalakulása után - jelentette be Fodor Gábor szabad demokrata ügyvivő.
2006. május 12. 16:59 Tömeges ételmérgezés több fővárosi színházban Az Operettszínház után az Operában és a Thália Színházban is többen rosszul lettek az előző nap elfogyasztott ebédtől - közölte az intézmények több, név nélkül nyilatkozó munkatársa.
2006. május 12. 16:38 Átadták a balsorsú felüljárót Néhány nappal az utolsó, módosított határidő lejárta előtt átadták a forgalomnak a Balatoni úti felüljárót. A beruházás újratervezése miatt a kivitelezést végző Hídépítő Zrt. százmillió forintos plusz igényt nyújtott be, így az építkezés összesen 550 millió forintba került.
2006. május 12. 16:26 A Századvégnél tarol az MSZP A biztos pártválasztók között 10 százalékpontra nőtt a szocialisták előnye a Fidesszel szemben derül ki a Századvég Politikai Elemzések Központja és a Tárki április végén, május elején végzett vizsgálatának adataiból.
2006. május 12. 16:07 Kövér: a következő évek kérdése, hogy mi lesz Orbán posztja A Fidesz Országos Választmányának elnöke megfontolásra érdemesnek tartja azt a javaslatot, hogy az ellenzéki pártszövetség akár már idén alakítson úgynevezett árnyékkormányt.