Infostart.hu
eur:
375.26
usd:
317.91
bux:
127431.04
2026. február 26. csütörtök Edina
Gyurcsány Ferenc nyilatkozatháborút indított

Gyurcsány Ferenc nyilatkozatháborút indított

A DK szerint az LMP kollaboráns, az LMP szerint a DK hazudik. Újabb ütközettel folytatódott a két ellenzéki párt szócsatája.

A nyilatkozatháborút Gyurcsány Ferenc kezdte, a Demokratikus Koalíció elnöke évértékelő beszédében bírálta az LMP-t.

Mint mondta: Eljátszották éveken keresztül, hogy lehet középen állni a demokrácia és a diktatúra világa között, kisegíteni, ha kell, a Fideszt.

Erre reagálva Szél Bernadett, az LMP elnöke és kormányfőjelöltje azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy Gyurcsány Ferenc ugyanúgy hazudik, mint a Fidesz. Korábban az LMP szóvivője, Kanász-Máté is ezzel vágott vissza a DK vezetőjének.

Szerinte Gyurcsány Ferenc hazudott, és pont ő az a politikus a magyar közéletben, akinek nem kellene demokráciából kioktatni más pártokat

A Demokratikus Koalíció nem hagyta annyiban. A párt szóvivője írt egy közleményt, amiben emlékezteti Szél Bernadettet, hogy „2016 nyarán együtt sorosozott Tusnádfürdőn Kósa Lajossal és Harrach Péterrel”. Gréczy Zsolt azt is felrója az LMP-nek, hogy 2014-ben az összefogás visszautasításával hozzájárult az ellenzék választási vereségéhez, 2016 novemberében kétharmadhoz segítette a Fideszt, most pedig saját jelöltet indít Mellár Tamással szemben.

Nem telt el sok idő az LMP újabb közleményéig, amelyet szintén Kanász-Nagy Máté szóvivő jegyzett.

Mint írják: "a Lehet Más a Politika szeretné emlékeztetni Gyurcsány Ferencet, hogy Orbán Viktor többek között az ő áldásos tevékenységének köszönhetően nyert kétszer kétharmaddal. Mi azt javasolnánk Demokratikus Koalíciónak, hogy a választásokig hátralévő két hónapot ne a Lehet Más a Politika alaptalan szapulásával töltse, hanem próbálja meg bemutatni, hogy mi a megoldása a magyar emberek valós problémáira: mi ezt fogjuk tenni, mert meggyőződésünk, hogy ez a kormányváltás egyetlen esélye. Ha pedig megoldásokkal nem rendelkezik, akkor inkább maradjon csendben, úgyis attól rettegnek a legjobban a Fideszben."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Szlovákia is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Szlovákia is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×