Kihívásokkal teli időszak volt az elmúlt négy év a magyar agráriumban. Nagy István korábbi agrárminiszter 2022-ben még abban a hitben kezdte meg második ciklusát, hogy „már mindent látott, nem érheti őt meglepetés”, de végül másként alakult.
A miniszter sorolta a felmerülő problémákat: azonnal jött a ragadós száj és körömfájás, ami 50 éve nem fordult elő, de küzdeni kellett az afrikai sertéspestis vírussal, hogy ne kerüljön be a házi sertésállományba. 2022-ben-ben jött az első nagy történelminek nevezhető aszály is, 2025-ben pedig a legforróbb nyár.
Nagy István hangsúlyozta:
szomszédunkban a háború miatt az egész európai belső piac megváltozott, jöttek a szankciók, energiaválsággal szembesültünk. Ráadásul az európai döntéshozók hátrányos helyzetbe hozták az agráriumot.
Itt megemlítette a szabadkereskedelmi egyezmények megkötését Ukrajnával, illetve a dél-amerikai országokkal, a Mercosurral.
Vajon a magyar agrárium és az új kormány is örökölte a problémák jelentős részét? A korábbi agrárminiszter szerint a gazdák számára azért nehezebbek a körülmények, mert a kormány nem akar dönteni. Nem születnek intézkedések, nem születik új pályázati kiírás az öntözésinfrastruktúra fejlesztésére. Mindent vizsgálnak, mindent inkább szétszednek, leállítanak – mondta.
„Jön a nagy szöveg az átvizsgálás szükségességéről, és közben pedig egyszerűen nem történik semmi. Nincs a sertéságazatnak a támogatása, a sertéshúsválság vagy a tejválság megoldása sem történik meg. Bezzeg az nagyon fontos, hogy az agrárkamarát megszállja a Tisza és elfoglalják, nehogy a gazdák össze tudják hangolni az érdekeiket és mondjuk ki tudják fejezni nemtetszésüket a kormányzati agrárpolitika iránt, tehát ezek mind-mind óriási különbségek” – fogalmazott Nagy István.
Majd hozzátette: ugyanakkor a kiindulópont természetesen az, hogy mind az éghajlatváltozásból következő negatív hatások, mind a nemzetközi politikai és gazdasági események hatásai nem múlnak el nyomtalanul a magyar agrárgazdaságban sem.
Az egykori agrárminiszter, aki jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának agrárszakértője arról is beszélt, hogy milyen őszre számít a magyar parlamentben.
„Ez természetesen attól függ, hogy a kormányzat végre elkezd-e dolgozni de egyelőre nem ez történik. Nyilván számon kell kérni azt, hogy mi van a zöldség-gyümölcs áfával, milyen támogatást kapnak a különböző ágazatok. Mi lesz a sertés- és szarvasmarha tenyésztéssel, a tejiparral, a növénytermesztéssel Magyarországon. De válaszok helyett egyelőre nem történik semmi” – fogalmazott Nagy István.
A korábbi agrárminiszter arra számít, hogy a magyar gazdák előbb vagy utóbb ki fogják fejezni elégedetlenségüket, ha úgy érzik, hogy az új kormány nem az ő érdekeiknek megfelelően cselekszik.
A cikk Várkonyi Gyula interjúja alapján készült.




