Infostart.hu
eur:
362.3
usd:
316.51
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric
Az Északi összekötő vasúti híd, előtérben az egykori Óbudai Gázgyár felújított, ipari műemlék kátránytornyai és víztornya a főváros III. kerületében 2017. május 17-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Nagy előrelépés az Óbudai Gázgyár szennyezése ügyében

Az egykori Óbudai Gázgyár területén elkeríti a Duna-meder szennyezett felszínét, és megkezdi a beszivárgó szennyező anyagok semlegesítését a felelős állami MVM Next a vízügyi hatóság közreműködésével.

Karácsony Gergely főpolgármester a bejelentéskor közölte: ez különösen fontos most, a Sziget Fesztivál kezdetéhez közeledve, és fontos lépés azért is, mert az Orbán-kormány idején – annak ellenére, hogy ez egyértelműen állami kötelezettség és felelősség – az Óbudai Gázgyár területének kármentesítésének ügyében az égvilágon semmi nem történt.

Azt írta: több mint egy évtizede nyilvánvaló, hogy az államnak fel kell számolnia a volt Óbudai Gázgyár területén a föld alatt fekvő, mintegy 200 ezer tonna mérgező anyagot. Tavaly pedig Budapest csatlakozott ahhoz a perhez, amelyet a Graphisoft Park indított annak érdekében, hogy cselekvésre bírja az államot a kármentesítés ügyében. A pert pedig meg is nyerték.

Az, hogy az új kormánynak ezzel is sürgető dolga van – folytatta –, nemcsak a bírósági ítéletből következik, hanem abból is, hogy most, a Duna alacsony vízállásánál a szennyezés okozta kár már szabad szemmel is jól látható.

Az első lépés ennek a szennyezésnek az elhatárolása, de ezt a kármentesítés folyamatának elindítása kell, hogy kövesse. Budapest ebben is kész a partnerségre – zárta bejegyzését Karácsony Gergely.

Az Óbudai Gázgyár a Duna jobb partján, a Hajógyári-sziget bejáratánál működött 1913 és 1984 között. Kőszénből állított elő városi gázt a főváros ellátására. Miután a földgáz megjelenésével a technológia elavult, a gyár bezárt. Az egykori gázgyár 27 hektáros területén megközelítőleg 200 ezer tonna mérgező, rákkeltő gázmassza és szennyezett föld halmozódott fel. A határértékeket többszörösen (akár ezerszeresen is) meghaladó veszélyes anyagok, köztük arzén, benzol, cianid, ólom, fenol és policiklikus aromás szénhidrogének folyamatosan veszélyeztetik a környezetet és a Dunát.

Bár a probléma évtizedek óta fennáll, a teljes körű és biztonságos mentesítés egyelőre nem történt meg. Budapest Főváros Önkormányzata 2025 májusában jogerősen pert nyert az állami tulajdonú MVM Next Zrt. ellen az Óbudai Gázgyár szennyezésének ügyében. A bíróság megsemmisítette azt a hatósági határozatot, amellyel az állam korábban többször eltolta a kármentesítési határidőket.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Az AI-részvények húzták az amerikai tőzsdéket

Az AI-részvények húzták az amerikai tőzsdéket

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent pedig már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×