Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
318.98
bux:
143400
2026. július 22. szerda Magdolna
Sulyok Tamás köztársasági elnök beszédet mond a 28. Csángó bál megnyitóján a budapesti Millenárison 2025. február 22-én.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Sulyok Tamás: a rendszerváltáskor kialakított jogállamiság lényegében megszűnt

A volt köztársasági elnök egy interjúban beszélt arról, miért nem tudta meggyőzni őt Magyar Péter arról, hogy mondjon le, mit gondol az őt ért kritikákról, illetve arról is, hogy mire számít a jövőben.

Sulyok Tamás nemzeti sorskérdésként tekint a személyét érintő alkotmánymódosításra, és leváltásának következményeit beláthatatlannak tartja – derül ki a Mandinernek adott interjújából.

A jövőre az eddigiekhez hasonlóan most is titkokkal teli totalitásként tekint, bizalommal és várakozással. Elmondítását alkotmányellenesnek tartja, de most úgy tekint az egész helyzetre, mint a Jóisten akaratára, a jövőt pedig a változásban keresi – fogalmazott.

Magyar Péter korábban többször egyeztetett Sulyok Tamással, a Tisza Párt elnökeként, majd miniszterelnökként is. A volt elnök most azt mondta,

Magyar Péter kevésbé a meggyőzés, mintsem a fenyegetés erejével próbálkozott,

azzal szembesítette, hogy nem szólalt meg bizonyos politikai ügyekben.

„Csakhogy ez több esetben tényszerűen is téves megállapítás, hiszen például a gyermekvédelmi ügyekben közleményt is adtam ki, szolidaritást vállalva azokkal, akiknek szenvedést okoztak, rávilágítván egyúttal arra, hogy eljárások vannak folyamatban. Mindenki, aki ebben a rendszerben dolgozik, szigorú jogi felelősséggel bír, így amíg ezek nem tisztázódnak, a köztársasági elnök nem állapíthat meg véleményt konkrét ügyekben. Ugyanakkor megnyilvánultam a választási kampány hangnemének kérdésében is, valamennyi szereplőhöz szólva. De a lényeg nem is az, hogy megszólaltam-e vagy sem” – mondta, azzal kiegészítve, hogy az államfőnek nincs politikai felelőssége, közjogi feladatai vannak és pártatlannak kell lennie, ha pedig megszólal, azt mindig a saját felelősségére teheti. Mint mondta, jogászként a miniszterelnök érvei nem tudták meggyőzni.

„Alkotmányjogi szempontból nem mindegy, hogy egy ellenzéki pártvezető vagy maga a miniszterelnök követel az államfőtől ilyet. Előbbi esetben politikai véleménynyilvánításról van szó, amivel különösebb teendő nincsen, ám ha az alap­törvényre esküt tett kormányfő jár el így, annak már alkotmányos következménye van – fogalmazott. – A köztársasági elnök egész egyszerűen nem mondhat le ilyen helyzetben, a – szintén az alaptörvényre tett – esküjéhez nem lenne hű. Hiszen független a bírói, a törvényhozó és a végrehajtó hatalomtól, tehát nem fogadhat el semmilyen befolyást vagy fenyegetést más hatalmi ágtól. Ehhez én is tartottam magamat, ha lemondtam volna, az mindenképp alkotmányellenes lett volna” – értékelt, megjegyezve, hogy az eltávolítása így is alkotmányellenes, az Országgyűlés által elfogadott, rá vonatkozó alaptörvény-módosítás „tartalmilag teljes egészében alkotmányellenes, sőt a nemzetközi és az európai uniós normáknak sem felel meg”.

Öt napot azért várt a döntésével, hogy aláírja a módosítást, amellyel eltávolították, mert alaposan meg kellett vizsgálnia a lehetőségeket. Azt is mondta, hogy ügye komplex, helyesnek tartja, hogy a Velencei Bizottság elállt a soron kívüli eljárástól és az októberi ülésükön foglalkoznak vele.

A Tisza Párt azt hangzoztatja, hogy áprilisban rendszerváltás történt, minden a történelmi felhatalmazásból következik. Sulyok Tamás szerint a „rendszerváltás” szó ebben az esetben politikai termék.

„Utoljára 1990-ben volt rendszerváltás Magyarországon, ha a Tisza az akkor kiépült rendszert akarja lebontani, végül is jó úton indult el azzal, hogy engem alkotmányellenesen eltávolított a köztársasági elnöki székből. Ezzel ugyanis

a rendszerváltáskor kialakított jogállamiság lényegében megszűnt.

Vége” – jelentette ki.

Magyar Péterről a beszélgetéseik nyomán is azt gondolja, hogy határozott politikai karakterrel rendelkezik, konkrét politikai koncepció mentén halad, a jogi meg­fontolások kevésbé érdeklik.

A jövővel kapcsolatos várakozásait úgy fogalmazta meg, hogy ha az alkotmányjog a politika szolgálójává válik, az mindig rossz előérzetet kelt az emberben.

„Ellenkezőleg, keretet kell adnia, az alkotmány a politika korlátja. Most az látszik, a hatalom ezt, a fékek és ellensúlyok rendszerét totálisan le akarja építeni. Az én elmozdításom is ezzel függ össze. A következményeket beláthatatlannak és súlyosnak tartom az egész magyar jogállamiságra nézve. Nyugaton ezt egyelőre másként látják, a hurráoptimizmusuk foglyai, de ebből ki szoktak józanodni” – közölte.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”
rendkívüli tájékoztató

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor.

Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Az erősen leromlott állapotban lévő Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyre vonatozott a kormányfő és a közlekedési és beruházási miniszter, hogy bejelentsék a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. Vitézy Dávid szerint a terv ausztriai vasútfejlesztési tempót jelent.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×