Toroczkai László (Mi Hazánk) kezdte meg a reakciókat. Először gratulált Magyar Péternek, hogy tegnap belátta hibáját a köztársasági elnöki pozíció kapcsán, majd „politikai pedíliával” vádolta a miniszterelnököt a tamburás gyerekekre való utalás miatt. Ezután azt mondta: Magyar Péter ne merje szájára venni Hunyadiék nevét, különösen, mivel most először hallgatott el a déli harangszó a Kossuth rádióban évtiedek óta. Ezután azt mondta: Kapisztrán János nem adna gyerekeket egynemű pároknak, Hunyadiék nem nyitották volna ki a kapukat az ellenség előtt, mint az uniós pénzek feltételeként a mai kormány. Ezután azzal vádolta a kormányt, hogy nem működnek a minisztériumok, sem a vizsgálóbizottságok, és a kormány nem kormányoz, csak beszél. Nem működik az ország, mert nem tudják működtetni, mohácsi vész előtti a hangulat az országban, mert semmit sem tesznek – fogalmazott.
Rétvári Bence (KDNP) következett. Elmondta: indokolt büszkeséggel kiállni azokért, akik az életüket adták a keresztény Magyarországért. Ezt mi úgy hívjuk, hogy szuverenitás – mondta. Furcsa, hogy a Tisza-kormny idején a déli harangszó eltörlése volt az első lépés a közmédiában – mondta. Az ideiglenes köztársasági elnök felszólalásánál nem Forsthoffer Ágnes miatt maradtunk távol, ő azon kevesek egyike, aki igyekszik civilizáltan viselkedni. A távolmaradásunk a köztársasági elnök erőszakos eltávolításának szól. Annak, hogy Európában példátlan módon erőszakkal elküldenek valakit, lejáratva, ilelgitimmé téve egy fontos közjogi pozíciót – mondta. Polgár Judit esete a kormány első nagy kudarca – fogalmazott. Ez Magyar Péter kudarca, aki nem konzultál, mindent uralni akar, mindig győzi akar – mondta.
A Tisza szavazóinak egy része is azért szavazott a Tiszára, mert békésebb viszonyokat akart – de nicns ma ilyen. Ha nagy lenne az egyetértés a levegőben, akkor Polgár Judit elfogadta volna a felkérést, mert a legmegosztóbb személyiség ma a legmegosztóbb a társadalomban – fogalmazott. Aki nemzeti egyetértést akar, az távolról tartja magát Magyar Pétertől – mondta, megkérdezve, a miniszterelnök miért tiltotta le a tusnádi vitáktól a minisztereit? – kérdezte.
Bóka János (Fidesz) is tiszteletét rótta le a nándorfehérvári hősök előtt. Alkotmányos kereteken kívül nincs nemzeti egység, csak önkény – mondta. A köztársasági elnök személye testesíti meg a nemzeti egységet, és nem az ő személyétől függ, hanem az intézménytől. Önök megtámadták az elnök személyén keresztül a köztársasági elnöki intézményt, ezért Önök nem alkalmasak a nemzeti egység megteremtésére – mondta. Ettől még kormányozhatnának, de nem teszik. A Facebook-kormányzás, hogy bejelentik a castingot, majd bejelentik a győztest 22 órán belül – ez méltatlan a köztársasági elnöki pozícióhoz, megalázta az elnöki tisztséget és Polgár Juditot is – fogalmazott. Ezután olyan intézkedéseket sorolt, amelyeket a kormánynak meg kellene tennie a Facebook-kormányzás helyett. A védett benzinárat hozta fel, amelyet már meghalad szerinte a jelenlegi benzinár. Nem jó ötlet olyan embert miniszterré kinevezni, és a védett benzinárról döntési pozícióba hozni, akinek 6 milliárd forintnyi Shell-részvénye van, de ettől még hozhatna jó döntést – mondta, majd az aszálykárok enyhítéséről beszélt, majd javasolta a miniszterelnöknek, hogy „ne visszafelé nyilazgasson a lóhátról, néha nézzen előre is, hogy a lova ne vigye szakadékba”, és kezdjen végre kormányozni.
Lukács Gábor frakcióvezető-helyettes (Tisza) következett. Ő is a nándorfehérvári hősökre emlkezett, akik szembeszálltak a legyőzhetetlennek tartott túlerővel. A diadal egyik fő tanulsága: a túlerő soha nem jelent biztos győzelmet. Egy közösség erejét nem csak a pénze, létszáma, fegyverei határozzák meg, hanem a közös céljai, hite, szervezettsége is. 1456-ban a hősök Európáért is harcoltak – mondta. A valódi remény azokban az emberekben van, akik vállalják a felelősséget, vállalják a küzdelmet akár a túlerő ellenében is. Vegyünk példát a hősökről, akiknek a hazaszeretete megváltoztatta a világot, és ma is utat mutat – mondta.
Magyar Péter miniszterelnök következett viszonválaszával. Önök még mindig alternatív valóságban élnek – mondta az ellenzékiekhez fordulva. Saját ministráns múltját felhozva példának üzent Toroczkai Lászlónak, mondván nem akar versenyre kelni, ki tud többet arról a korról. Majd megkérdezte: mit tett egy nyilatkozaton kívül a Toroczkai által vezetett vizsgálóbizottság a végrehajtói botrány kapcsán? Bóka Jánosnak azt mondta a benzinár kapcsán: hol volt Ön, amikor 2023-ban hetekig 720 forint volt a gázolaj, és 650 forint fölött volt a benzinár? Hol volt Ön, kedves frakcióvezető-jelölt csődbiztos úr? Ön akkor miniszter volt, akkor miért nem emelte föl a szavát Don Hatvanpusztánál? Akkor semmit nem tettek, csak akkor tettek valamit, megint közpénzből, amikor közeledett a választás. Önök ezerforintos benzinárral riogattak, milliárdokat költöttek riogatásra. Hol van az ebadó, a macskaadó, amivel ijeszgették az embereket, milliárd forintos kampánnyal közpénzből? Hol voltak Önök, amikor 720 forint volt a benzinár? – kérdezte ezután név szerint sorolva több fideszes képviselőt.
Ezután Rétvári Bencéhez fordult: mindenki tudja, mi történt az elmúlt 10-15 évben a közmédiában, amit egy észak-koreai-náci típusú propagandaadóvá süllyesztettek. Nem a déli harangszó szűnt meg, hanem ez a popaganda, amit évi 160 milliárd forintból működtettek – fogalmazott.
Fogunk hibázni, én magam is hibázok, és fogok is még. Hibázni nem szégyen.
Ez egy boldogabb ország lenne, ha Önök is bevallották volnai a hibáikat, és például az elmenekült vezetőjük is elnézést kérne a hibáiért Magyarország lakóitól. Én fogok még hibázni, és ha hibázok, be fogom vallani és elnézést fogok kérni. Ez egyáltalán nem a gyengeség jele – mondta Magyar Péter. Polgár Judit jelöléséről még elmondta: a hibáktól függetlenül egészen botrányos, amit a jobboldali propagandisták, hívek és média egyes részei gyalázták a nemzeti hősünket, mint Kapu Tibor esetében is, lincshangulatot teremtve egy hatalmas hősünk körül.
Több százmillió forint közpénzt költenek Tusványosra, de sajnos egy bábszínházat csináltak belőle, már nem valódi viták folynak ott.
Ne legyenek gyávák meghívni meghívni Magyarország miniszterelnökét a több százmillió forint közpénzből megrendezett Tusványosra, kész vagyok elmenni – mondta. Hátha Önök rá tudná beszélni Orbán Viktor, hogy kiálljon velem 20 év után egy nyílt vitára Tusványoson
– fordult Bóka Jánoshoz fordulva.
Ezután arról beszélt, hogy a Fidesz, miután nem hozta haza az uniós pénzeket, most az ellen lobbizik, hogy megkapjuk a 6 ezer milliárd forintot Brüsszelben, majd azt mondta: Lázár János az uniós pénzekből, közpénzből finanszírozta a pártkampányát, a Lázárinfókat, ez Btk-s ügy – mondta. Lázár azt hazudta, hogy nem veszi fel a miniszteri fizetését a kampány idején, de persze felvette és ebben is hazudott – mondta. Majd válasza végén megköszönte azoknak az ezreknek, akik ingyen hónapokon át dolgoztak a kampnyban, mint mondta, pont az ellenkezőjét csinálták, mint a fideszesek, nem elvettek a közösből, hanem beletettek, és példát mutatnak két és fél éve szerte az országban.




