Infostart.hu
eur:
363.12
usd:
314.32
bux:
150250.23
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Nyitókép: Getty Images/ Peter Cade

Vízhiány: biztosra mentek egyes lakosok, inkább a kannás vizet választják

Míg az ország több pontján a víztározók kiürülése, a Nógrád vármegyei Erdőkürtön az elöregedett, szétrepedt csővezetékek okoztak drámai napokat. A településen vasárnap reggeltől hétfő délutánig egyáltalán nem volt víz.

Erdőkürt valamiért teljesen kimaradt a korábbi hálózatfelújításokból, a faluban el vannak repedve a vízvezetékek a földben – adott helyzetképet a Blikknek Galovtsik Lilla, egy helyi édesanya, a Fiatalok a Magyar Vidékért Alapítvány önkéntese. Azt mondta, hiába indult meg a csőtörés után hétfő délután a szolgáltatás, ő inkább kiment a lajtoskocsihoz, és kannákban hordta haza a vizet.

„Egyszerűen nem bízom benne, hogy megmarad a nyomás, hiszen a víz elszivárog a törött csöveken keresztül. A faluban mindenki kétségbe van esve” – nyilatkozott.

A lap kereste Erdőkürt polgármesterét, Szebenszkiné Palik Katalint, de a titkárságán azt közölték, hogy a falu vezetője nem ér rá, mert épp vizet oszt a lakóknak.

Az ország településeinek elöregedett vízvezeték-hálózata, valamint a megnövekedett lakossági vízfogyasztás is téma volt kedden az Országgyűlés rendkívüli ülésén. Magyar Péter miniszterelnök nemzeti összefogást kért a lakosságtól, valamint takarékos vízhasználatot: ne most töltsenek medencét, mossanak ivóvizet használó tömlővel kocsit, járdát, és halasszák el az egyéb, vízigényes tevékenységeket.

Karácsony Gergely főpolgármester közölte: több, vízhiánnyal küzdő agglomerációs településnek segít most a főváros, de az nem állapot, hogy a közpénzből támogatott vízzel egyesek medencét töltenek, miközben másnak nem jut ivóvíz. Ezért felvetette egy külön díj bevezetését a medencék töltésére.

Címlapról ajánljuk
Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Bauer Bence szerint a német kancellár saját pozíciója erősítése végett vágott bele személycserék sorába maga körül, de ebbe nem vont be túl sok mindenkit, ami a vesztét okozhatja ősszel, amikor három tartományi választási választás döntő üzenet lehet a pártok közötti erőviszonyokról. Íme a lehetséges forgatókönyvek.

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők időkorlátja és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lerántották a leplet nagy energiaterveikről Kapitány Istvánék: alapjaiban szabják át a magyar rendszert

Lerántották a leplet nagy energiaterveikről Kapitány Istvánék: alapjaiban szabják át a magyar rendszert

A szélerőművek építésétől a háztartási napelemeken és akkumulátorokon át az okosmérőkig a magyar villamosenergia-rendszer számos fontos szabályát egyszerre írná át a Gazdasági és Energiaügyi Minisztérium két, csütörtökön társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezete. A csomag kifejezetten a magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervben vállalt energetikai reformok és az ezekhez kapcsolódó uniós mérföldkövek teljesítését szolgálja. A változások között vannak közvetlenül a háztartásokat érintő lépések – például a gyorsabb napelemes hálózati csatlakozás, az okosmérők szélesebb körű elérhetősége és a rugalmas áramtarifa –, de jelentősen átszabnák a nagyobb megújulóenergia-beruházások engedélyezését és a szűkös hálózati kapacitások elosztását is. Ráadásul a geotermikus kutatások intézményi rendszeréhez és az energiatárolók finanszírozásához is hozzányúlna Kapitány István minisztériuma.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×