A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közleményben tudatta, hogy Zeller Juditot, a szervezet Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának eddigi vezetőjét a miniszterelnök a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkárává nevezte ki.
„Az alapjogok és az emberi méltóság érvényesülése iránt elkötelezett jogászként Zeller Judit 2016 óta dolgozott a TASZ-ban. Felbecsülhetetlen fontosságú a betegjogok, az önrendelkezés, az élet végi döntések, az oktatási jogok, a szülői jogok területén végzett munkája” – olvasható a szervezet közleményében.
„Az oktatás szabadságáért küzdő mozgalmakat, az SZFE oktatóit, sztrájkoló tanárokat, érintett szülőket éppúgy segítette, mint azokat, akiknek az egészségügyben sértették meg a megfelelő ellátáshoz és tájékoztatáshoz fűződő jogait. A TASZ biztos abban, hogy Zeller Judit a kormányzati munkája során is ezt az emberi jogi szemléletet fogja képviselni” – jegyezte meg a Társaság a Szabadságjogokért.
„A jogvédő szervezet szerint reményre ad okot, hogy a kormányváltás óta számos, az emberi jogok iránt elkötelezett és a civil szférából érkező szakember kapott fontos kormányzati tisztséget. A TASZ a korábbinál összehasonlíthatatlanul jobb együttműködésben bízva, de továbbra is a hatalomtól függetlenül dolgozik azért, hogy a polgárok érvényesíthessék jogaikat az állami szervek indokolatlan beavatkozásaival és mulasztásaival szemben, és változás történjen a rendszerszintű problémák terén” – idézi az Index a közleményt.






