Infostart.hu
eur:
362.74
usd:
313.56
bux:
150463.5
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Pharmacy electric sign meaning that the pharmacy is open
Nyitókép: Luis Cagiao Photography/Getty Images

Érdemes észben tartani: különleges munkaszüneti nap jön jövő héten

Már másfél évtizede munkaszüneti nap Magyarországon az egészségügy dolgozói számára július első napja, azaz a Semmelweis-nap. Ez idén szerdára esik, éppen emiatt érdemes észben tartani, ugyanis sok szolgáltatás nem lesz elérhető.

Hagyományosan július 1-én tartják a Semmelweis-napot, ami 2011 óta munkaszüneti napnak számít az egészségügyi dolgozók, valamint az egészségügyben dolgozók számára. Jövő hét szerdán így több szolgáltatás is csupán korlátozottan lesz elérhető – írja a Pénzcentrum.

A munkaszüneti nap patikákat, háziorvosi rendelőket, szakrendelőket egyaránt érint, a folyamatos ellátás ugyanakkor ügyeleti rend szerint biztosított. Ez vonatkozik a háziorvosi és a fekvőbeteg ellátásra is.

Az NNGYK gyógyszertárkeresőjében fel vannak tüntetve az ügyeleti patikák, ezen kívül azt is közölték, hogy mind a gyógyszertárak betegforgalmi bejáratánál jól látható helyen és jól olvasható módon jelezni kell a szolgálati rendet, elérhetőséget, valamint az ügyelet, készenlét kezdő és befejező időpontját, és a legközelebbi felnőtt és gyermekorvosi ügyelet címét, telefonszámát is.

Az Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálat az év minden egyes napján, így Semmelweis-napon is hívható, ha mérgezés gyanúja merül fel. A toxikológiai tájékoztató szolgálat a 06-80-20-11-99-es, ingyenes, zöld számon érhető el, ahol a várható tünetekről, elsősegélyről és az orvosi ellátás szükségességéről adnak felvilágosítást. Továbbá 0-24 órában hívható az Egészségvonal, a contact center munkatársai a július 1-én is fogadják a 1812-es zöldszámra érkező hívásokat.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Nemes Imre országos főállatorvos részletesen válaszolt az InfoRádió kérdéseire péntek reggel. Fontos tudni, hogy a sertéspestis által érintett állományt azonnal leölték, a lépfene pedig már 80-100 évig is a helyén marad és fertőzhet akár embert is, de állományról állományra nem terjed, a járvány is kizárható, hiába vannak minden évben esetek. Vakcina is van.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×