Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatója beszédet mond a szervezet Vár a nyár! táborának megnyitóján Balatonakaliban 2026. június 16-án. Mintegy negyven kárpátaljai gyermek részvételével elindult a Katolikus Karitász egész nyáron át tartó, országos táboroztatási programja, melyben összesen négyezer gyermek és fiatalkorú vesz részt. A negyven magyarországi helyszínen tartott táborok és élménynapok résztvevõi rászoruló, hátrányos helyzetû gyermekek.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Újabb mentőszolgálat indult

Elindította saját a mentőszolgálatát a Katolikus Karitász. Zagyva Richárd országos igazgató azt mondta: a kezdeményezés célja, hogy a szervezet újabb területen tudjon gyors, szakszerű és hatékony segítséget nyújtani a bajba jutott emberek számára.

A Katolikus Karitász küldetéséhez hozzátartozik, hogy rászorulóknak, betegeknek, katasztrófahelyzeti károsultaknak segítsen, és ebbe a küldetésbe beletartozik az is, hogy az egészségügyi téren is feladatot, szolgálatokat vállal. Ilyen volt korábban például az életvédelmi tevékenységünk, vagy az orvosmisszió, ami határon túl tevékenykedik. Ez bővült most egy újabb szolgálattal – mondta az InfoRádióban a Katolikus Karitász országos igazgatója.

A Karitász mentőszolgálat már megkapta a hivatalos engedélyt és működik. Két fő tevékenységet láthat el:

  • mentési tevékenységet az Országos Mentőszolgálat irányításával, illetve
  • rendezvényeken biztosíthat egészségügyi felügyeletet.

„A mentési tevékenység miatt indítottuk ezt a szolgálatot, de a legnagyobb értéke és különlegessége, hogy önkéntes alapú. A résztvevő, feladatot vállaló orvosok, ápolók, mentőtisztek, gépészek mind önkéntesen vállalják azt, hogy működtetik ezt a mentőszolgálatot. Létrehoztunk egy olyan mentőautót, amely betegszállítást nem végez, azonban minden más esetben sürgősségi ellátást el tud látni. Kiegészítő szolgáltatásként tekintünk arra, hogy ott, ahol szükség van, ezt be tudják vetni, és ezért nagyon szorosan együttműködünk majd az Országos Mentőszolgálattal” – fogalmazott az igazgató.

Járművük egy mentőautóvá alakított pickup, amellyel sürgősségi ellátást tudnak biztosítani, minden szükséges életmentési eszközt tartalmaz, és négy személy is tud utazni benne.

A működés két forrásból igyekeznek biztosítani:

  • egyrészt az önkéntesek révén úgymond közösségi mentőautóként üzemel az ellátás,
  • másrészt támogatók, magánszemélyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a mentőautó működni tudjon.

A távlati cél Zagyva Richárd szerint az, hogy minél több szolgálatot tudjanak vállalni, az önkéntesek száma is gyarapodjon, és esetleg a jövőben bővítsék a szolgálatot, illetve hogy olyan autóra váltsanak, ami betegszállításra is alkalmas.

A cikk Szabó S. Gergő interjúja alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×