Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában
Nyitókép: InfoRádió

Álmos Péter: kórházbezárásokra szükség van, de jól kell megszervezni

A kórházbezárások „forró” témája is szóba került az InfoRádió Aréna című műsorában. Képtelenség ilyen sok helyen ennyi ügyeleti pontot működtetni – állítja a Magyar Orvosi Kamara elnöke, aki szerint szembe kell nézni a problémával és jól szervezett módon kell az egyes bezárásokról dönteni.

Eddig az élet zárt be kórházakat vagy intézményi osztályokat a létszámhiány miatt, most már lehet, hogy az embernek, vagyis a szakmának kellene ezt a folyamatot irányítania – ez a Magyar Orvosi Kamara elnökének véleménye.

Álmos Péter szerint nem szabad félnünk kimondani és felvetni, hogy szükség van-e kórházbezárásokra.

„Én kimondom, hogy erről beszélni kell, mert az biztos, hogy ennyi helyen ennyi ügyeleti pontot működtetni nem lehet. Előfordul akár egyetemi klinikák kihelyezett osztályain, hogy nincs ügyeletes orvos az adott szakterületen, vagy hogy egy orvos ügyel végig egy egész hétvégét, tehát péntektől vasárnapig, ez viszont törvénytelen, így lehet fenntartani az ellátást, ez nem egy jó minőségű ellátás” – hangsúlyozta. Mint mondta: át kell gondolni, megtervezni, és ahova plusz odafigyelés, szabályzás vagy forrás kell, ott fenntartani akkor is az ellátást, hogyha az drágább, mint máshol.

Most nem ez történik, teljesen random ürülnek ki osztályok

– tette hozzá a MOK elnöke. Ha egy osztály megszűnik, az nemcsak az adott szakterületen okozhat kiesést, hanem boríthatja a dominót. Például, ha egy neurológiai osztályon nincs ügyeletes, akkor ott elég nehezen tud működni egy sürgősségi osztály, mert hogy fognak stroke-ot diagnosztizálni?

A betegeknek hogyan fogják elmagyarázni, hogy nem közel és nem gyorsan lesz az ügyelet? Az emberek ugyanis azt szeretik, ha közel és gyorsan elérhető számukra az ügyelet – ezt kérdezte az Aréna műsorvezetője.

„Igen, csodálatos lenne, hogyha minden kerületben lenne egy teljes személyzettel működő kórház” – reagált Álmos Péter, hozzátéve: ez talán nem Budapesten a legnagyobb probléma, hanem ott, ahol 50 kilométert kell utaznia egy olyan családnak, akinek ügyeletre van szüksége, de nincs gépkocsijuk, és a busz egy nap egyszer jár. Ez a kritikus pont – mondta az elnök.

„Vágyhatunk arra, hogy nagyon közel legyen minden, de nem ez a realitás, egyre inkább nem tűnik annak.

És ezt kell megszervezni mind az alapellátás, háziorvosi ellátás, mind a szülészeti ellátás vonatkozásában, hogy adott-e az infrastruktúra, adott-e az úthálózat ahhoz, hogy bejussanak, a faluban van-e olyan kisbusz, amivel el lehet vinni a járási központba a háziorvoshoz az embereket. Mert az, hogy minden faluban legyen háziorvos, az már rég nem így van, egyre kevésbé lesz ez fenntartható. Nagyon öregszik a háziorvos-társadalom, tehát egyre nagyobb hiányok várhatóak még akkor is, hogyha nagyon sokat teszünk, úgyhogy meg kell szervezni az alternatívákat, és például az lehet, hogy a betegeket juttatjuk el az orvoshoz. Hogy hogyan fogjuk ezt elmagyarázni, az egy összetett kérdés. Nyilván a kamarának is lesz ebben szerepe, de alapvetően ez egy kormányzati szerep és nem egy jutalmazó feladat.”

Azt még nem próbáltuk ki, hogy elmagyarázzuk, hogy erre ezért van szüks.ég, és nyilván lépésről lépésre alakítjuk majd át az ellátást – fogalmazott az átszervezésről Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában

A cikk Herczeg Zsolt interjúja alapján készült. A teljes beszélgetést megnézhetik, meghallgathatják alább.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×