Infostart.hu
eur:
363.23
usd:
324.56
bux:
145057.92
2026. október 14. szerda Helén
Budapest Parliament, Hungary
Nyitókép: Zsolt Hlinka/Getty Images

Ezeket is megörökölte az új parlament az előző ciklusból

Az újonnan megválasztott Országgyűlés tárgysorozatában automatikusan három visszaküldött törvény marad az előző ciklusból, ezek közül egy ciklusokon át öröklődő, 2017-ben benyújtott jogszabály a legrégebbi. Külön döntés nélkül lezártnak minősül a Fidesz–KDNP-s képviselők által benyújtott, a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat.

A parlamenti honlapon olvasható dokumentum szerint az új Országgyűlés tárgysorozatán maradnak a visszaküldött törvények, valamint azok az önálló indítványok, amelyek olyan előterjesztőtől érkeztek, akinek jogállása a képviselők választásától független.

Ennek megfelelően az Országgyűlés előtt marad a vízgazdálkodási törvény módosítása, amelyet az Alkotmánybíróság (Ab) az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánított. Áder János akkori köztársasági elnök kérte az egyes törvényeknek a vízkivételekkel összefüggő módosításáról szóló, 2017 áprilisában benyújtott, majd 2018 júliusában elfogadott törvény előzetes normakontrollját az Ab-től.

A jogszabály alapján nyolcvan méteres mélységig engedély és bejelentés nélkül lehetett volna kutat fúrni. Az államfő úgy értékelte, a törvény az ivóvízbázis jelenlegi állapotát és védelmét tekintve visszalépésnek minősül, álláspontját pedig osztotta az Alkotmánybíróság.

Ezt követően a törvényalkotási bizottságot felkérték az Ab határozatának megfelelő módosító javaslat benyújtására, de ez nem történt meg, és a ki nem hirdetett törvény azóta is a parlament tárgysorozatában van, noha 2023-ban szabályozták a háztartási és mezőgazdasági kutak kérdését.

Automatikusan tárgysorozatban marad a Sulyok Tamás államfő által az Országgyűlésnek jogtechnikai okok miatt 2024 december végén megfontolásra visszaküldött EU-kirgiz partnerségi megállapodás. Az államfő azért kifogásolta a törvényt, mert a kormány a zárószavás előtt 197 oldalon lényeges elemekkel egészítette azt ki. A kormány ugyanakkor pár hónappal később új előterjesztésként benyújtotta a törvényt és a Ház el is fogadta, a köztársasági elnök kihirdette.

Ugyanez történt a nemzetközi polgári repülésről aláírt egyezmény, az Annex 1. és Annex 2. módosításainak kihirdetésével is. Ezt is azért kifogásolta Sulyok Tamás 2024 végén, mert a kormány nagy terjedelemben módosította a zárószavazás előtt. A kormány pár hónappal később új előterjesztésként ismét benyújtotta a parlamentnek a megállapodást és a képviselők el is fogadták.

Az új parlament nyolc beszámolót is „megörököl” az előző ciklusból, köztük a Kúria elnökének 2025-ös beszámolóját, az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tavalyi és 2024-es beszámolóját. A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács 2021 és 2024 közötti működéséről szóló dokumentumok is tárgysorozatban maradnak, ahogy az Integritás Hatóság 2024-es beszámolója is. Az Országgyűlés a házbizottság javaslatára dönthet azonban úgy, hogy ezeket tárgyalás nélkül lezártnak minősíti.

Az új kormány döntésére vár, hogy fenntartja-e az elődje által benyújtott, az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra tekintettel bevezetett védett üzemanyagárak törvényi szintre emeléséről szóló javaslatot. Az előterjesztés tartalma ugyanakkor lényegében beépült a parlament szombati alakuló ülésén elfogadott, az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra tekintettel kihirdetett veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló jogszabályba.

A Tisza-kormánynak kell döntenie arról is, hogy továbbviszi-e a méltányos adathozzáférésre és –felhasználásra vonatkozó harmonizált szabályokról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtását, továbbá a magyar-osztrák államhatárral összefüggő egyes nemzetközi szerződési rendelkezéseknek a schengeni vívmányok magyarországi bevezetéséből fakadó megszűnésével kapcsolatos intézkedésekről szóló törvényjavaslatot.

Uniós irányelvet ültetne át a magyar jogba a nyilvánosan működő részvénytársaságok vezetőtestületei körében a nemek közötti egyensúly javításáról és a kapcsolódó intézkedésekről szóló előterjesztés. Ezzel kapcsolatban az új kabinetnek szintén el kell döntenie, fenntartja-e, ahogy az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozásra vonatkozó vámegyezmény módosításának kihirdetéséről szóló javaslatról is határoznia kell.

Külön döntés nélkül lezártnak minősül egyebek mellett a Fidesz-KDNP-s képviselők által benyújtott, a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat, amely jegyzékre vette volna a Szuverenitásvédelmi Hivatal által a magyar szuverenitásra veszélyesnek tartott, a közélet befolyásolására képes, külföldről finanszírozott szervezeteket.

Ugyancsak lezárják azt a fideszes képviselők kezdeményezte egészségügyi törvénymódosítást, amely az ivarsejt-adományozás szabályait korszerűsítette volna.

Címlapról ajánljuk
Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Fordulat jöhet a Mol szerbiai üzletében, a szerb elnök legalábbis jelezte nem zárható ki, hogy Oroszország inkább amerikai befektetőknek értékesíti a szerb olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az ügyben Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa segített tisztábban látni.

Kapitány István cáfolt: „egyetlen dologról mondtam le: a fizetésemről”

Október 13-án váratlanul lemondott Tótth András energetikai államtitkár, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium közlése szerint személyes okok miatt. Értesülések hírbe hozták a gazdasági és energetikai minisztert, különösen Tárkányi Zsolt posztja után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. Moszkvát közben rekordközeli dróncsapás érte: a légvédelmi erők több mint 500 drónt lőttek le a főváros térségében. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×