Infostart.hu
eur:
364.05
usd:
326.38
bux:
143485.08
2026. október 14. szerda Helén
Kovács Tamás Iván, Magyarország belgiumi és luxemburgi nagykövete a közösségi oldalán kedden bejelentette, hogy lemondott megbízatásáról.
Nyitókép: Pexels.com

Lemondott Magyarország belgiumi és luxemburgi nagykövete

Kovács Tamás Iván, Magyarország belgiumi és luxemburgi nagykövete a közösségi oldalán kedden bejelentette, hogy lemondott megbízatásáról.

Kovács Tamás Iván közölte, hogy a múlt héten a külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló törvény vonatkozó rendelkezései alapján kezdeményezte a 2027-ben lejáró külszolgálatának július 31-ei hatállyal történő megszüntetését.

„Hazámat ezen a fontos állomáshelyen a Belga Királyságba és a Luxemburgi Nagyhercegségbe akkreditált nagykövetként képviselni életem egyik legnagyobb megtiszteltetése volt” – fogalmazott.

Bejegyzésében egyebek mellett elmondta, hogy közel nyolc évvel ezelőtt „a magyar–belga–luxemburgi kapcsolatok fontos mérföldköveire készülve” vállalta el a misszióvezetői feladatot az európai uniós köztisztviselőség évei után a magyar közszolgálatban. Szavai szerint az ilyen felelősségteljes pozíciók esetében fontos az időről időre megújulás lehetősége, nemcsak az egyén, hanem az intézmény, a nagykövetség munkájának fejlődése szempontjából is. A friss szemlélet, az új lendület értéket teremthet a nagykövetségen – tette hozzá Kovács Tamás Iván.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×