Infostart.hu
eur:
363.81
usd:
323.92
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz
Nyitókép: Pixabay

Énekes napot rendez a Tiszáninneni Református Egyházkerület

A szombati rendezvény programjába egy igazi kuriózum is bekerült, ugyanis a résztvevők megismerhetik a Csáti Graduál tavaly megjelent hasonmáskiadását, betekintést nyerve a református elődök régi énekeibe – mondta az InfoRádióban Pásztorné Gruber Zsuzsanna egyházzenész, aki a több év kihagyás után újrainduló miskolci nyári református kántorképző tanfolyam tanulmányi vezetője.

Első alkalommal rendezik meg a tiszáninneni református énekes napot. A szombati, miskolci szakmai napon a többi között bemutatják a Csáti Graduált, a résztvevők megismerkedhetnek az új református énekeskönyvvel, énekeket tanulhatnak és szakmai kérdéseket is megvitathatnak egymással.

Pásztorné Gruber Zsuzsanna egyházzenész az InfoRádióban elmondta: a korábban használt, Csomasz Tóth Kálmán neve által fémjelzett református énekeskönyvet 1948-ban adták ki először, néhány évvel ezelőtt azonban új énekeskönyv jelent meg a református hívek számára. A szombati eseményen bemutatják az új énekeskönyvet azoknak, akik még nem ismerik, továbbá énekeket is megtanulhatnak a megjelentek, illetve segítséget kapnak az énektanításban, az énekkísérésben. A rendezvény alatt kottabörze is várja az érdeklődőket.

Az énektanítást Szűcs Endre lelkipásztor vezeti majd, aki a Tiszáninneni Református Egyházkerület énekügyi előadója, valamint az énekeskönyvi bizottság tagja is volt, így „első kézből” kaphatnak hasznos információkat az érdeklődők. Bemutatót tartanak a korál kíséretről is. Ezzel kapcsolatban az egyházzenész kiemelte: a kántorok orgonán kísérik az énekeket az istentiszteleteken, a miskolci szakmai napon pedig különböző praktikus tanácsokat adnak az érintetteknek Herczeg Zoltán és Szakál Zsófia tanárok közreműködésével.

Az énekes napon közös kórusműveket is betanulnak a résztvevők a miskolci Lévay József Református Gimnáziumban tanító Petró Balázs vezetésével.

A programok között szerepel még a Csáti Graduál tavaly megjelent hasonmáskiadásának a bemutatása, betekintést nyújtva a református elődök régi énekeibe. Pásztorné Gruber Zsuzsanna szerint „ez egy igazi kuriózum lesz, mert egyrészt Borsodhoz kötődik, konkrétan Mezőcsát városához, másrészt

egy XVI. századi énekesgyűjteményről van szó”.

A miskolci rendezvényen a graduál éneklésről és az óprotestáns énekhagyományokról Göbölösné Gaál Eszter tart előadást, aki a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar Himnológiai Tanszékének az egyházzenész oktatója.

Az előadások szombaton 13 órakor kezdődnek, a helyszín pedig Miskolcon a Kossuth utcai református székház. Az előadások, közös éneklések után 17 órakor zenés áhítat, koncert kezdődik a Miskolc-Belvárosi Református Templomban.

A szervezők legfőbb célja, hogy megmozgassák az egyházzenészeket, illetve az egyházzene iránt érdeklődő gyülekezeti tagokat. „Semmilyen megkötés nincs, illetve fel szeretném hívni még arra is a figyelmet, hogy

2018 után újraindul Miskolcon a református nyári kántorképző tanfolyam.

Tulajdonképpen a mostani rendezvény ennek lesz a felvezető eseménye. A fő cél, hogy ráirányítsuk a figyelmet a református egyházzenére” – összegzett Pásztorné Gruber Zsuzsanna.

További információk, részletek a szombati programról ezen az oldalon találhatók.

A cikk alapjául szolgáló interjút Szabó Gergő készítette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Tomás Sedlacek: Magyarország lehet a régió vezető ereje, amire régóta várunk

Tomás Sedlacek: Magyarország lehet a régió vezető ereje, amire régóta várunk

Manapság divat kritizálni Európát, de a kontinens igazi vezető nélkül épített valami egyedülállót - mondta a Portfolionak adott interjúban Tomás Sedlacek cseh közgazdász-filozófus, aki a múlt héten a Budapest Economic Forum konferencián tartott nagysikerű előadást. A világhírű szakember szerint a következő évtizedek akár az Európai Unió évtizedei is lehetnek, Magyarország pedig olyan vezére lehet Közép-Kelet-Európának, akire már régóta vártunk. Sedlacek szerint az euró bevezetése ahhoz hasonlítható, amikor valaki egy jó egyetemen szerez egy jó diplomát, ha a magyar euró sikertörénet lesz, akkor pedig hamarosan a csehek és a lengyelek is követhetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×