Infostart.hu
eur:
363.98
usd:
324.53
bux:
0
2026. október 15. csütörtök Teréz
Különböző nyers húsok egy hentesüzletben.
Nyitókép: Pixabay

Vendéglátóhelyeken razziáztak – 21 milliós bírság, 345 kg élelmiszer kivonva

Összesen 240 vendéglátóhelyet ellenőrzött, valamint 600 élelmiszerterméket vizsgált a tavaszi időszakban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve, az eljárások eredményeként több mint 21 millió forint bírságot szabtak ki és 345 kilogramm terméket vontak ki a forgalomból.

Az NKFH hétfői közleménye szerint a tavaszi kiemelt ellenőrzések során elsősorban a turisztikailag frekventált helyeken működő, illetve kitelepült vendéglátóipari egységek, valamint a bevásárlóközpontok vendéglátóhelyeinek vizsgálata került a középpontba. Az esetek többségében kisebb hiányosságokat tártak fel, ugyanakkor 4 esetben indokolttá vált a tevékenység korlátozása vagy az érintett vendéglátóegység működésének ideiglenes felfüggesztése is. Az ellenőrzések során az esetek 27 százalékában merültek fel higiéniai problémák.

A feltárt szabálytalanságok miatt 55 esetben indult eljárás, az eddig kiszabott bírságok összege elérte a 10 millió forintot. A hatóságok a lejárt minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági idejű, illetve nem megfelelően nyomonkövethető élelmiszerek miatt összesen 345 kilogramm terméket vontak ki a forgalomból.

A hatóság a tavaszi időszakban különösen népszerű olyan termékeket is vizsgált, mint az étkezési tyúktojások, a pácolt és füstölt húskészítmények, a friss húsok, valamint a csokoládéfigurák és a lédig édességek. A szakemberek az általános élelmiszer-higiéniai és biztonsági követelmények mellett elsősorban a termékek jelölését, nyomonkövethetőségét, valamint a dolgozók személyi higiéniáját ellenőrizték.

A hatóság összesen 611 ellenőrzést végzett. A feltárt hiányosságok miatt 94 kereskedelmi egységgel szemben indult eljárás, jellemzően higiéniai problémák (14 százalékban), valamint kisebb arányban jelölési (7 százalékban) és nyomonkövetési (8,5 százalékban) szabálytalanságok miatt. Visszatérő problémaként jelentkezett a magyar nyelvű jelölés hiánya, a lejárati idők módosítása, valamint a nyomonkövetési dokumentáció hiányossága.

Az ellenőrzések során 3080 hazai és 624 import élelmiszertétel vizsgálatára került sor, a kiszabott bírságok összege eddig közel 11 millió forintot tett ki.

Az NKFH pozitív tapasztalatként emelte ki, hogy a piacokon és vásárokon árusított pácolt és füstölt húskészítmények forgalmazása megfelelő volt, az árusok rendelkeztek a szükséges dokumentációval.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Zelenszkij elnök többször is arról beszélt tegnap, hogy Ukrajna tűzszünetet szeretne, Oroszország azonban egyelőre fittyet hány Kijev és a Nyugat felvetésére. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×