Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén 2026. április 10-én
Nyitókép: YouTube

Botrányos jelenetek után feljelentés lett a vége a „Rendszerbontó Nagykoncertnek”

Pénteken a budapesti Hősök terén a „Rendszerbontó Nagykoncerten” több mint 40 előadó lépett fel egy-egy számmal. A rendezvényen voltak botrányos jelenetek is, az egyik fellépő gesztusai miatt szeméremsértés vétsége miatt feljelentést tettek.

A Puzsér Róbert által meghirdetett „Rendszerbontó Nagykoncerten” pénteken több mint 40 zenész, énekes és formáció lépett fel, többek között Krúbi, Azahriah, Beton.Hofi, Quimby és Dzsúdló is. A színpadon megjelent és rövid beszédet mondott Puzsér Róbert mellett Szabó Bence volt nyomozó és Pálinkás Szilveszter honvéd százados is.

A koncertet a Szózat eléneklésével zárták 23 órakor. A tömeg egy része az Andrássy úton távozott, ahol az Index szerint többen randalírozni kezdtek, és a villanyoszlopokon lévő plakátokat is megrongálták. A letépett fideszes plakátokból pár tucat tüntető tüzet gyújtott, amelyet végül a rendőrök oltottak el. A Mi Hazánk Mozgalom plakátjait is leszaggatták a helyükről, majd összetépték azokat.

A rendezvényen volt botrányos jelenet is: „szeméremsértés vétsége miatt tettek feljelentést Eckü ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a Hősök rapperének botrányos koncertfellépése után. A zenész trágár gesztusokkal és kijelentésekkel üzent Gulyás Gergelynek, amire a miniszter közösségi oldalán reagált, Tényi István pedig hatósági eljárást kezdeményezett” – írja az Index összefoglalója

A Hősök rappere, Eckü nagy üdvrivalgást kapott, miután a színpadon kijelentette: „ez a Fidesz búcsúbulija”. Majd úgy folytatta nemi szervét fogdosva, hogy: „Gulyás Gerinek üzenem, hogy a herémet rárakom a fejére” – ezt követően szólt a megafonosoknak is, miszerint hétfőtől ő tartja a Kormányinfót.

A történtekkel kapcsolatban többen is megszólaltak, köztük Gulyás Gergely is. A miniszter a Facebook-oldalán reagált a rapper felé intézett szavaira, miszerint rárakja a heréit a fejére. „Magyarország nem ilyen és nem szeretnénk, hogy ilyenné tegyék” – írta bejegyzésében.

Tényi István Indexnek megküldött levele szerint ez az akciója a rappernek a Btk. 205. §-a alapján szeméremsértés vétsége lehet, ezért a rendőrséghez fordult. „Szeméremsértésnek minősül, ha valaki más előtt felfedi szeméremtestét vagy olyan magatartást tanúsít, amely súlyosan szeméremsértő... Szigorúbban büntetik a szeméremsértést, ha kiskorú előtt történik a cselekmény” – írta.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×