Március 22-én medve támadt a Nyárádmagyarós és Torboszló határában egy elhagyott gyümölcsösnél túrázó Vida Gábor íróra, aki gyógyulása közben az Indexnek tartott tárgyilagosnak tűnő, részletgazdag beszámolót a rettenetes esetről, amely alkartöréssel és mentőhelikopteres szállítással ért véget.

Említése szerint az volt a legszörnyűbb, hogy ő ordított, de bozótból rárontó fiatal, fejlett medve nem.

„Szép, fényes, fekete bundája volt, meg sárga fogai, nem egy tavaszi, kiéhezett állat” – áll a beszámolóban. „Rácsapott a combomra, megkarmolt, elestem, és amire felálltam, már csak a hátát láttam, elfutott. Nem jelzett a támadás előtt.”

Olyan gyorsan történt az egész, hogy az írónak megijedni sem volt ideje.

„Talán oldalra fordultam, ezért a combomat érte az ütés, nem a hasamat. Ha lett volna fegyverem, akkor sem tudtam volna használni.”

Egyedül volt, hívta a 112-t, közben lehaladt 300 métert az útra, hogy gyorsabban segítséget kapjon, közben távcsöve szíjjával kötötte be vérző karját, nyílt törése volt. A fényképezőgépét is hátrahagyta.

Vida Gábor sérülésének gyógyulási ideje 6 hét.

Dicsérte a romániai sürgősségi ellátást.

Írt már ilyenekről, most azt tartja különösnek, hogy vele történt meg.

Erdélyben szerinte bárhol lehet medvével találkozni. Úgy véli, ilyen még az Árpád-korban sem volt, nem tűrték meg a medvét a falvak és a városok közelében, mezőgazdasági területeken.

A medvevita egyébként szerinte süketek párbeszéde. Úgy látja, nem a medvét, a hiúzt, a farkast vagy a kerti zsezsét kell védeni, hanem az egész erdőt.

Mivel az itteni vadonban az ember már évszázadok óta jelen van, adott esetben az egyensúlyt neki kell fenntartani.