Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.79
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

76 embert hozott haza a Közel-Keletről egy újabb mentesítő járat

Szijjártó Péter vasárnap éjjel közölte: 76 utassal a fedélzetén landolt újabb mentesítő járat Budapesten a közel-keleti térségből. Hétfőn újabb két járat érkezik összesen 180 emberrel.

Hetvenhat utassal a fedélzetén landolt „a mai mentesítő járatunk Budapesten” – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap este a Facebook-oldalán.

A Rijádból indult repülőgéppel „a Szaúd-Arábiában, Bahreinben és Kuvaitban rekedt honfitársainkat hoztuk haza” – fűzte hozzá.

Közölte: hétfőn „két mentesítő járatunk közlekedik” az ománi főváros és Budapest között.

Összesen 180 magyart hozunk haza a közel-keleti válság miatt, 157 olyan utast, akik most már huzamosabb ideje ott rekedtek Dubajban, azonban egyrészt a repülőgépek telítettsége, másrészt a korlátozott repülési lehetőség miatt nem tudnak onnan hazautazni. Autóbuszokkal átszállítjuk, átszállítottuk őket Omán fővárosába, ahonnan hétfőn, a 23 Ománban várakozóval együtt, hazatérnek – részletezte újabb, hétfő hajnali posztjában a miniszter.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×