Infostart.hu
eur:
365.16
usd:
315.09
bux:
0
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika
Nyitókép: YouTube/PoliceHungary/Készenléti Rendőrség

Kigyulladt a kocsijuk az M3-as autópályán, és még „pechük” is volt – videó

Füstölni, majd égni kezdett egy személygépkocsi motortere az M3-as autópályán.

A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Bevetési Főosztály miskolci osztályának járőrei február 21-én budapesti éjszakai szolgálatuk befejezését követően épp Miskolcra tartottak, amikor az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényénél, Mezőkeresztes közelében az út szélén álló, erősen füstölő személygépkocsira lettek figyelmesek, amely mellett két ember állt.

A rendőrök azonnal megálltak, hogy segítsenek a két bajba jutott utazón. Épp jókor érkeztek, mivel a jármű motortere szinte azonnal lángra kapott. Az egyenruhások a szolgálati autójukban található porral oltó készülékkel azonnal megkezdték az oltást, miközben értesítették a katasztrófavédelmet is – olvasható a rendőrségi beszámolóban.

A tüzet a rendőrök rövid időn belül eloltották, így senki sem sérült meg. A helyszínre érkező tűzoltók ezt követően átvették a helyszínt és megtették a szükséges további intézkedéseket, miközben a rendőrök igazoltatták az autó sofőrjét és utasát.

A sofőr és utasa elmondták, hogy az autó műszaki hiba miatt kezdett füstölni, ezért húzódtak le a leállósávba. Az ellenőrzés során kiderült, hogy az utas ellen a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság körözést adott ki, mert egy korábbi, 65 000 forintos bírságot nem fizetett be. A körözött utast a rendőrök előállították a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságra.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×