Infostart.hu
eur:
356.31
usd:
312.48
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
A kinyomtatott leveleket egy ládába csomagolják a Magyar Posta EPDB Nyomtatási Központjában, Budapesten 2015. február 26-án. Lezárult a Magyar Posta új hibrid kézbesítési és konverziós nevet viselő rendszerének fejlesztése, amellyel hiteles dokumentumok továbbítása válik lehetővé elektronikus úton a postán keresztül.
Nyitókép: MTI/Honéczy Barnabás

A vártnál nagyobb béremelést jelentett be Nagy Márton az állami óriáscégnél

A korábbi megállapodásban rögzítetthez képest három százalékkal nagyobb béremelést jelentett be a nemzetgazdasági miniszter.

A Magyar Posta és a Postás Szakszervezet között korábban megkötött kétéves megállapodás módosításával az eredetileg tervezett 7 százalék helyett összesen 10 százalékkal emelkednek a bérek a vállalatnál: január 1-től 7 százalék, július 1-jétől további 3 százalék béremelés valósul meg – jelentette be csütörtöki Facebook-bejegyzésében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

Hozzátette, emellett a postások munkájának elismeréseként 2025 decemberében bruttó 100 ezer forint egyszeri kifizetés történt, 2026 márciusában pedig további bruttó 150 ezer forint érkezik a teljesítmény elismeréseként.

Jelentősen nő a béren kívüli juttatás is: a cafeteria keretösszege 360 ezer forintról 420 ezer forintra emelkedik.

A minimálbér és a garantált bérminimum emeléséből fakadó korrekciók már megtörténtek, a 7 százalékos béremelés visszamenőleges része pedig a februári bérrel együtt kerül kifizetésre – közölte a miniszter.

Mint fogalmazott, „továbbra is azon dolgozunk, hogy a munkavállalók munkája megbecsülést és biztos megélhetést jelentsen”.

Magyarországon a munka érték, és aki dolgozik, annak előre kell tudnia lépni – írta Facebook-oldalán a miniszter.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×