Infostart.hu
eur:
367.47
usd:
317.07
bux:
148622.5
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Budapest, 2025. november 18.A képviselők szavaznak az Országgyűlés plenáris ülésén 2025. november 18-án.
Nyitókép: MTI/Purger Tamás

Hamarosan 180 ezer forintos emelést kaphatnak az országgyűlési képviselők

Ugyan a hivatalos KSH- kimutatás, ami alapján a képviselők tiszteletdíja emelkedik, még nem jelent meg, de előzetes kalkulációt már most is viszonylag nagy pontossággal lehet végezni.

Márciustól 180 ezer forinttal emelkedhet meg az országgyűlési képviselők tiszteletdíja – írja a hvg.hu. A lap emlékeztet rá, hogy a kormány még 2018-ban döntött arról, hogy a képviselők alapfizetését az előző évi bruttó átlagbérhez kötik, így azóta nem is kell minden évben új jogszabályt elfogadni a politikusok béremeléséhez.

A hivatalos KSH-kimutatás csak február végére várható, a számítás előre is elvégezhető, pár ezer forintos hibahatárral.

Mivel a törvény szerint a képviselői alapfizetés az előző évi bruttó átlagbér háromszorosának megfelelő összeg, a tavalyi 727 ezer forinttal számolva nagyjából 2,18 millió forintot vihetnek majd haza a honatyák márciustól.

Ez az összeg 2025-ben kicsivel több mint 2 millió forint volt. A 2,18 millió forintos tiszteletdíj viszont csak az alapfizetés, ezt azok kapják, akiknek nincsen semmilyen plusz tisztsége, bizottságit tagsága. Ha ugyanis valaki például tagja az egyik parlamenti bizottságnak is, akkor már az alapbér 1,2 szerese, azaz 2,6 millió forint jár neki, míg ha frakcióvezető, akkor kétszeres juttatást (4,36 millió forintot) vihet haza, tették hozzá.

A lap külön kiemeli Kövér László házelnököt, aki a képviselői alapbér 2,7-szeresét kapja meg havonta. Így 5,89 milliót kaphat majd márciustól. Ez több mint 480 ezer forintos fizetésemelést jelentene.

Sulyok Tamás köztársasági elnök fizetése pedig csaknem félmillió forinttal emelkedhet, neki a házelnöki bér 1,1-szerese, azaz 6,48 millió forint jár majd.

Orbán Viktor miniszterelnök tiszteletdíjával is foglalkozik a lap, az ő fizetésének növekedése attól is függ, hogy áprilisban kormányon marad-e a Fidesz, ugyanis a miniszterelnöki bér júliustól júliusig érvényes, azaz az arra vonatkozó növekedést csak akkor veheti kézhez, ha továbbra is kormányfő marad. A miniszterelnöki pozícióért a házelnökével azonos juttatás jár, azaz 5,89 millió forint a havi összeg, ami kiegészül a képviselői alapbérrel, 2,18 millió forinttal.

A miniszterek szintén csak júliustól számíthatnak emelésre, azaz csak abban az esetben, ha az új kormánynak is tagjai lesznek.

Címlapról ajánljuk
Rendkívüli egyeztetést tart az EU és a NATO

Rendkívüli egyeztetést tart az EU és a NATO

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Mark Rutte NATO-főtitkár rendkívüli megbeszélést tart szerdán lipcsei repülőtéren robbanószerrel felszerelt drónnal elkövetni tervezett, de meghiúsult támadás miatt, amelyet a német hatóságok Oroszországnak tulajdonítanak – jelentette be az uniós politikus.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Tisza-kormány: rengeteg pénz került az államhoz, átalakulnak a kormányzati feladatok, felszámolják az Orbán-rendszer örökségét

Tisza-kormány: rengeteg pénz került az államhoz, átalakulnak a kormányzati feladatok, felszámolják az Orbán-rendszer örökségét

Lezárult a 16, felsőoktatási tevékenységet nem végző közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) felszámolása, így legalább 1284 milliárd forint értékű közvagyon kerül vissza közvetlen állami ellenőrzés alá. Mindeközben a vállalásának megfelelően határidőre minden feltételt teljesített a kormány az uniós források hazahozatalához, közel 10 milliárd eurónyi forrás volt a tét. Célkeresztbe került az Orbán-kormány egyik kedvelt hatósága is, az SZTFH felszámolásának lehetőségét vizsgálja a Tisza-kormány. Cikkünk folyamatosan frissül a keddi eseményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×