Infostart.hu
eur:
353.25
usd:
308.77
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
A győri élményfürdő csúszdája.
Nyitókép: Fotó: https://rabaquelle.hu/

Összegyűjtötték az állami gondozott gyerekeket, majd fürdeni vitték őket

A székesfehérvári „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület szervezésében közel harminc állami gondozott gyermek tölthette az óév utolsó napjait a győri élményfürdőben. A Bodajkról, Lepsényből, Sárosdról, valamint a velencei és székesfehérvári gyermekotthonokból érkező csoport számára a kirándulás nemcsak kikapcsolódást, hanem fontos szocializációs élményt is jelentett.

A program során a gyermekek gyakorlati ismereteket szereztek a mindennapi társadalmi érintkezés és a közösségi szabályok területén. Janó Andorné, az egyesület vezetője kiemelte, hogy az ilyen alkalmakat oktatási célokra is felhasználják: a résztvevők megtanulják a belépőjegy-váltás menetét, az éttermi etikettet, valamint az olyan biztonsági szabályokat, mint a gyógyvizes medencék használatának korhatáros korlátozásai.

Az egyesület vezetője hangsúlyozta, hogy mivel ezek a gyermekek többnyire szülői példa nélkül nevelkednek, az egyesület feladata, hogy pótolja ezeket az alapvető társadalmi útmutatásokat. A program megvalósulását civil támogatások, kedvezményes belépők, valamint a buszbérlést és az étkezést fedező felajánlások tették lehetővé.

A „Vigyázó kéz” és a társszervezetként működő Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület évtizedek óta dolgozik a Fejér vármegyei lakás- és gyermekotthonokban élő fiatalok életminőségének javításán, különös figyelmet fordítva a testvéri kapcsolatok ápolására és az önálló életre való felkészítésre - olvasható a feol.hu-n.

Címlapról ajánljuk
Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.

Donald Trump kriptopénzverdéje: „a család mindig nyer”

Donald Trumpnak tavaly 1,4 milliárd dollár bevétele volt a család kriptovaluta-vállalkozásából. Kommentátorok szerint ez is bizonyítja, hogyan húz hasznot az ágazatot érintő saját döntéseiből. A Reuters egy hosszú tényfeltáró cikkben tovább megy.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×