Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Fiatal párnak mutat be egy eladó lakást egy ingatlanügynök.
Nyitókép: Getty Images/urbazon

Novemberben folytatódott a lakbérek csökkenése

Folytatódott a lakbérek csökkenése novemberben a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint; országosan és a fővárosban is 0,8 százalékkal csökkentek a bérleti díjak októberhez képest, így ez volt a harmadik hónap, amikor mindkét piacon csökkenés tapasztalható havi összevetésben – közölte az ingatlan.com.

A tájékoztatás szerint éves szinten a bérleti díjak emelkedtek, országosan 6,2 százalékkal, Budapesten pedig 5,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közleményben kiemelte: szeptember óta jelentős változás van az albérletpiacon az elsőlakás-vásárlóknak kedvezményes hitelt biztosító Otthon Start program hatására. Év elején az állampapír-megtakarításukat az albérletpiacra irányító befektetési célú vásárlók reménykedhettek a drágulásban, de

az Otthon Start program indulása rengeteg bérlőt „szívott ki” az albérletpiacról. Ritka, hogy három egymást követő hónapban csökken a lakbérindex,

legutóbb 2020-ban, a járvány időszakának közepén történt ilyen - tette hozzá.

Az albérletpiaci drágulás kifulladásához a kereslet és a kínálat idei változása is hozzájárult. Az ingatlan.com adatai szerint 2025-ben a kiadó lakások iránti kereslet 13,8 százalékkal csökkent 2024-hez képest.

A fővárosi kerületekben 14,4 százalékos, a vármegyeszékhelyeken és a megyei jogú városokban 16,7 százalékos visszaesés tapasztalható, a városokban pedig 7,9 százalékkal csökkent a kiadó lakások iránti telefonos érdeklődések száma.

Ezzel párhuzamosan nőtt a friss kínálat. Idén több mint 90 ezer kiadó lakást hirdettek a tulajdonosok és az ingatlanközvetítők, 7 százalékkal többet, mint 2024-ben. Idén januárban 16,6 ezer hirdetésből válogathattak, akik kiadó lakást vagy házat kerestek, mostanra az albérletkínálat a 17,7 ezret közelíti, ami szintén lassítja a drágulás tempóját. A kereslet gyengülése és a kínálat bővülése együttesen javította a bérlők helyzetét az év második felében.

Januárban az éves albérletdrágulás tempója a KSH-ingatlan.com lakbérindex adatai szerint országosan és Budapesten is 9-10 százalék körül alakult, idén novemberre viszont 5-6 százalékra csökkent.

Az ingatlan.com adatai szerint

december elején Budapesten a bérleti díjak középértéke havi 260 ezer forintot tett ki.

A legnagyobb kínálattal rendelkező kerületek közül a XIII. kerületben 260 ezer, míg a XI. kerületben 270 ezer forint a mediánérték. A legdrágább városrész a II. kerület 362 ezer forinttal, a legolcsóbb pedig a XXIII. kerület 180 ezer forintos medián lakbérrel.

A vármegyeszékhelyek közül Debrecenben 230 ezer, Győrben és Székesfehérváron 200 ezer, Pécsen és Veszprémben 180 ezer, Szegeden 179,5 ezer, Kecskeméten 160 ezer, Miskolcon pedig 130 ezer a havi bérleti díjak középértéke.

Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.

Hogyan vissza a hatalomba - történelmi Orbán-beszédre számítanak

Idén 35. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amely a megszokottnál is nagyobb figyelemre számíthat: 17 év után először vesz részt a Fidesz ellenzéki szereplőként a rendezvényen, Orbán Viktor pedig mandátum nélkül, választási vereséget követően áll színpadra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×