Infostart.hu
eur:
365.77
usd:
313.18
bux:
132633.84
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti
Nyitókép: GettyImages/Joos Mind

Ketyeg az óra, nagyon fontos tennivaló volna a szentendrei HÉV felújítása előtt

Már többször megígérték a Dunakanyar lakóinak, hogy megépül egy Pomázt és Budakalászt elkerülő szakasz, de ha ez a HÉV vágányzárja előtt sem teljesül, baj lesz, erre figyelmeztetnek a helyi polgármesterek a Lázár Jánosnak írt levélben.

A kormányzati ígéret alapján 2026 végén tényleg elkezdődik a szentendrei H5-ös HÉV-vonal másfél éves vágányzárral járó felújítása, az érintett agglomerációs települések (Szentendre, Pomáz, Budakalász) vezetői pedig az idő rövidsége miatt javaslatokkal próbálják segíteni a munka előkészítését, annál is inkább, mert a HÉV pótlása ezen a vonalon rendkívül nehéznek ígérkezik.

Az idő egyébként azért rövid, mert az uniós támogatáshoz csak akkor lehet hozzáférni, ha meghatározott időre befejezik a munkát, ehhez viszont hamarosan ki kell írni a pályázatot a kivitelezésre, mint ez Budakalász legutóbbi közmeghallgatásán is kiderült.

A Budakalász.hu portálon is megjelent nyílt levéllel a településvezetők arra kérik a Lázár János vezette, MÁV-ért is felelős építésügyi tárcát, vonják be őket a közös gondolkodásba, mivel

  • gondoskodni kell a buszos pótlásról
  • egyéb alternatívákat is kínálni kell a Budapestre ingázók számára.

A levél hangsúlyozza, hogy a Budakalászról Pomázt, Pomázról Budakalászt elkerülő út megépülését korábban Lázár János is fontosnak nevezte, de tovább várni már nem igazán lehet vele. A sorok emlékeztetnek rá, 2022 nyarán hiába voltak már kész engedélyes tervek, forráshiány miatt leállították a közbeszerzési eljárást. Mindenesetre szakmai akadálya nincs a 2,8 kilométeres, kétsávos út megépülésének, amely

  • a Budakalászt és Szentendrét összekötő Ország utat körforgalommal
  • a HÉV-et különszintű csomópontban

keresztezné.

A Pomázt és Budakalászt tehermentesíteni hivatott 2,8 kilométer hosszú útszakasz.
A Pomázt és Budakalászt tehermentesíteni hivatott 2,8 kilométer hosszú útszakasz.

Az útszakasz már 1985-ben bekerült a rendezési tervekbe. Megépítése a Megyeri híd 1999-ben kiadott környezetvédelmi engedélyében – a híd megépítésével egyidejűleg – hatósági kikötésként szerepelt, ennek ellenére elmaradt. 2008-ban született meg az a megállapodás, amelyben a Magyar Állam kötelezettséget vállalt az elkerülő út megépítésére. Ennek elmaradása miatt Budakalász állami kompenzáció jogosultjává is vált, amelynek teljesítése ugyancsak elmaradt. A kompenzáció érvényesítése érdekében indított peres eljárást 2016 októberében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a NIF Zrt. és Budakalász Város Önkormányzata közötti hármas megállapodás zárta, ennek az elkerülő út megépítése az egyik fontos eleme. A megállapodásban a kormányzati-állami szereplők vállalták, hogy a megépítéséhez szükséges költségvetési források érdekében mindent megtesznek. Az elmúlt 6 évben ez szintén elmaradt, folytatódik a levél.

Lázár János egyelőre nem válaszolt a levél tartalmára.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Pörögnek az események a tőzsdéken, az amerikai technológiai szektor tegnap megszenvedte, hogy lapinformációk szerint az OpenAI nem tudta teljesíteni belső bevételi és felhasználói céljait. A szektor emellett újabb teszt elé néz ma, hiszen többek között az Alphabet, az Amazon, és a Meta is ma teszi közzé első negyedéves számait. Ráadásul a Fed kamatdöntése is ma lesz, amin a piaci várakozások szerint tartani fogják a kamatszintet. Az iráni háborúról pedig még nem is beszéltünk, ahol továbbra is nagy a bizonytalanság a háború lezárása kapcsán, és lapértesülések szerint Donald Trump már a Hormuzi-szoros hosszabb távú blokádjára készül. Ráadásul az olajpiaci helyzet az is komplikálja, hogy az Egyesül Arab Emírségek tegnap bejelentette kilépését az OPEC-ből, a világ legnagyobb olajtermelőit koordináló szervezetből. A tőzsdéken eközben óvatosság látszik, az USA-ban és Európában kis mértékben estek a tőzsdék, és a nap végére a magyar tőzsde is lefordult. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×