Infostart.hu
eur:
367.59
usd:
317.19
bux:
146772.66
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség államtitkára expozét tart az egyes törvények bürokráciacsökkentéssel és jogharmonizációval összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat vitájában  az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. december 6-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

A jegyző határozza meg a polgármester fizetését? – vita az Országgyűlésben

A jegyzők fogják megállapítani a polgármesterek fizetését egy törvénymódosítás szerint, amelyet a napokban tárgyalt meg az Országgyűlés. A kormány szerint ez nem azt jelenti, hogy a jegyzők bármekkora béremelést adhatnak a saját munkáltatójuknak.

A jegyző hatáskörébe telepítik a polgármesteri illetmény és tiszteletdíj megállapítását – mondta előterjesztői expozéjában Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

„A tavalyi évben az Országgyűlés méltányolva a polgármesterek sokrétű, felelősségteljes munkáját, meghatározta a polgármesterek illetményének törvényi mértékét, melyet azóta a nemzetgazdasági átlagkereset szorzatával kell megállapítani, dinamikus alapot nyújtva így a versenyképesség megőrzéséhez. Mostanra azt mondhatjuk, hogy a polgármesteri fizetések már automatikusan követik a bérszínvonal emelkedését, ezzel is elismerve a tisztséggel járó fokozott felelősséget és a kimagasló településvezetői munkát, melyet a polgárok által megválasztott első emberek végeznek.”

Szerinte tekintettel arra, hogy a nemzetgazdasági átlagkeresetet a KSH állapítja meg, az illetmény meghatározása így mostanra lényegében egy matematikai műveletté vált; az önkormányzati törvény szabályai kógensek, ami azt jelenti, hogy a képviselő-testületnek igazából egyáltalán nincs mérlegelési joga, kizárólag egy deklaratív határozatot hoz. A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi 199-es törvény módosításának szerinte az a célja, hogy egyszerűsítse a polgármestereket megillető illetmény, valamint tiszteletdíj megállapítását, melyet a törvényjavaslat ezentúl a jegyző hatáskörébe telepít.

A Fidesz és a KDNP vezérszónokai frakciójuk támogatásáról biztosították a módosítást, mert az szerintük megkönnyíti a helyi közigazgatás mindennapi működését.

A DK-s Gy. Németh Erzsébet kifogásolta, hogy az alpolgármesterek esetében nem rendezték az illetmények megállapítását, ráadásul konfliktusokhoz vezethet, hogy a jegyző állapítja meg a saját munkáltatója a polgármester fizetését – jelezte az ellenzéki politikus.

Ettől tart a Mi Hazánk vezérszónoka, Apáti István is. Ritter Imre német nemzetiségi képviselő fizetésemelést kért a nemzetiségi önkormányzatok dolgozói számára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Nagyon minimális emelkedéssel zárt az amerikai tőzsde

Nagyon minimális emelkedéssel zárt az amerikai tőzsde

Eséssel indították a szerdai kereskedést az ázsiai részvénypiacok, miután az olajárak újabb emelkedése felerősítette az inflációs félelmeket, és világszerte feljebb hajtotta az állampapírpiaci hozamokat. A befektetők attól tartanak, hogy az energiaellátás tartós zavarai és a magasabb olajárak lassíthatják az infláció mérséklődését, ezért a jegybankok a korábban vártnál tovább tarthatják szigorúan a monetáris kondíciókat. A kedvezőtlen hangulat már a keddi amerikai és európai kereskedésben is éreztette hatását, a ma reggeli ázsiai kereskedésben pedig az amerikai részvényindexek határidős jegyzései is lejjebb kerültek. Ázsiában a Nikkei és a Kospi is esett, a befektetők a közelgő japán kamatdöntésre, valamint a jen gyengülésére adott esetleges jegybanki válaszra is figyelnek. A Brent ára közben hordónként 96 dollár közelébe emelkedett. A tengerentúlon a nap végére a Dow 0,56 százalékkal, míg az S&P árfolyama 0,46, a Nasdaq-é pedig 0,45 százalékkal emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×