Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
312.71
bux:
147685.79
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda
Gerendai Károly, a Sziget fesztivál egyik alapítója, korábbi társtulajdonosa és fõszervezõje felszólal a Fõvárosi Közgyûlés ülésén a Városháza dísztermében 2025. október 29-én. Gerendai Károly 2017-ben, 25 év aktív szervezõmunka után adta át a cég vezetését. Még ebben az évben eladta a cég 70 százalékát egy amerikai befektetési alap (Providence Equity Fund) fesztiválokra szakosodott leányvállalatának (Superstruct Entertainment). 2022-ben a cég maradék 30 százalékát is értékesítette a korábbi vevõknek.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Gerendai Károly csak egyetlen esetben próbálkozna tovább a Sziget Fesztivál megszervezésével

A Fővárosi Közgyűlésben még nem született döntés a Sziget Fesztivál jövőjéről. A két legnagyobb fővárosi frakcióval rendelkező párt, a Tisza és a Fidesz ugyanis továbbra sem támogatja, hogy felbontsák a szerződést. Így azonban Gerendai Károly sem tud belekezdeni a szervezésbe, hiszen olyan garanciákat kérnek tőle, egyebek mellett állami támogatást, amelyekre nincs ráhatása.

A Sziget Fesztivál amerikai tulajdonosa nemrég jelentette be, hogy jövőre az élő területfoglalási engedély ellenére sem kívánja megtartani a rendezvényt, és a szerződés felbontását kezdeményezi. Ebben az esetben azonban a főváros elesne a 200 millió forintos területhasználati díjtól. Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója szerdán a Fővárosi Közgyűlésben azonban egy másik aspektusra is felhívta a figyelmet: A Gazdaságkutató Intézet adatai szerint

31 milliárd forint közvetlen bevételt jelent a nemzetgazdaság számára a Sziget Fesztivál, amely a fővárosnak évente 200 millió forint iparűzési adót fizet.

Megjegyezte még, hogy a rendezvény látogatói 51 százalékban magyarok, 49 százalékban külföldiek, de utóbbiak aránya csökkent az elmúlt években.

„Hogyha ma nem megy át valamilyen javaslat, ami megvalósítható, akkor nyilván ez a folyamatnak a végét jelenti ebben a pillanatban” – mondta Kiss Ambrus.

A döntéshez ugyanakkor a Fidesz vagy a Tisza képviselőinek támogatására lenne szükség. Radics Béla a Fidesz fővárosi képviselője a közgyűlésben arról beszélt, hogy nem lehet kockáztatni a budapestiek pénzét.

„Nem fogunk olyan javaslatot támogatni, mint ami most az asztalon van. Amennyiben nincsen garanciális biztosíték arra, hogy az a 200 millió forint beérkezik, akkor a Fidesz frakció részéről egy bizonytalan dologra soha nem fogunk tudni igent mondani” – fogalmazta meg pártja álláspontját.

A Tisza szerint a szerződés megszüntetése egyebek mellett csak akkor támogatható, ha a kormány az emiatt kieső összeget a turizmusfejlesztési hozzájárulás terhére teljes mértékben pótolja. Bujdosó Andrea, a párt fővárosi frakcióvezetője a vita végén azonban egy új ajánlatot tett.

„Ennek a hatósági szerződésnek a felbontása nem a felelősségvállalás jele. De azt gondolom, az felelősségvállalás, hogy ha én most itt ígéretet teszek arra, hogy a Tisza-kormány ezt a pénzt oda fogja adni a Sziget támogatására a turizmusfejlesztési hozzájárulásból a 2026-os évadra. Ez áprilisban úgyis eldől, úgyis áprilisban kéne kifizetni ezt a pénzt, úgyhogy legyen ez az ígéret az, amivel kifejezzük a szándékunkat” – közölte.

A napirendi vita végén Gerendai Károly is felszólalt, aki a Sziget Fesztivál alapítójaként és korábbi tulajdonosaként bejelentkezett a rendezvény megszervezésére. Elmondása szerint nem mindegy, hogy ha segítőleg meg is szavazza a közgyűlés valamilyen módon, hogy legyen Sziget, mennyi időn belül történik ez meg. Engedélyekre van szükség, egyáltalán a szervező cég átvételéhez idő kell.

„Olyan mértékű késésben vagyunk már a szervezés folyamatában – hiszen a fellépőket már rég le kellett volna kötni, legalább egy részüket, a jegyeket már hónapok óta árusítani kéne –, hogy itt már minden nap számít.

Valójában, bármennyire úgy tűnik, hogy az én ügyem, hogy legyen Sziget, vagy ne legyen, szívesen visszateszem önökre ezt a felelősséget, és ha nincs egyetértés a város összes frakciója részéről abban, hogy kapjon a fesztivál egy esélyt, akkor tiszta lelkiismerettel azt tudom majd mondani, hogy nem próbálkozom tovább” – jelentette ki.

Mindemellett Gerendai Károly úgy gondolja, ha a főváros akarja ezt a rendezvényt, akkor „mutassa is meg”. Hosszú távú megállapodásra van szükség, hiszen a Sziget ügyében milliárdos kockázatot kell felvállalni, amihez nem lehet úgy befektetőt szerezni, hogy talán még egy évig marad fenn a fesztivál. „Másfél hónapja eszem ágában nem volt a Szigettel foglalkozni, annyit tudok tenni, hogy most megpróbálok egy befektetői és szakmai kört összerakni, de egyedül nem tudom felvállalni ezt a kockázatot” – tette hozzá.

A Fővárosi Közgyűlés még szerda este dönt arról, hogy elkezdődhet-e a 2026-os Sziget Fesztivál szervezése.

Mint ismert, múlt héten második próbálkozásra sem sikerült többséget szerezni a főváros Tulajdonosi Bizottságában ahhoz a javaslathoz, amely a Sziget Zrt.-vel kötött korábbi területhasználati megállapodás megszüntetését célozta. Időközben kiderült, hogy Gerendai Károly új céget alapított a rendezvény megmentésére. A FestPro IoF2025 Befektető Kft. tulajdonosa egyedül Gerendai, a megállapodás azonban még függ a főváros jóváhagyásától.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező lesz az orvoskamarai tagság, kétlépcsős béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak
bejelentések a kormánytól

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező lesz az orvoskamarai tagság, kétlépcsős béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan véglegesen eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást Magyarországon, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Gyorsítják a bírósági ítélkezést. Több pénzt kap a családi csődvédelmi szolgálat. Rögzítik a tűzifa árát a lakosságnak, csökken a tűzifa áfája, megduplázzák a szociális tűzifakeretet. Átalakul a Deák Ferenc ösztöndíjprogram – zajlik a kormányzati tájékoztató.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Egész Európán érezhető a nyomás, csúnya pofont kapott legnagyobb szövetségesétől Kijev - Háborús híreink csütörtökön

Egész Európán érezhető a nyomás, csúnya pofont kapott legnagyobb szövetségesétől Kijev - Háborús híreink csütörtökön

Egész Európán érződik az orosz-ukrán háború nyomása: Romániában és a Baltikumban folyamatosak a drónok által elkövetett légtérsértések, Németországot pedig az elmúlt napokban sorra rázták meg a szabotázsakciók. Bár Moszkva mindent tagad, a szálak Oroszország felé vezetnek. Kijevnek viszont nem csak az orosz invázió miatt fájhat a feje, mivel Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter egyenesen az ukránokat jelölte meg a globális energiaárak emelkedésének kiváltóiként, utalván az orosz energiaszektort érő folyamatos dróntámadásokra. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×