Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Védőoltást kap egy várandós nő egy orvostól.Forrás: Getty Images/Zorica Nastasic
Nyitókép: Getty Images/Zorica Nastasic

Nem érdemes várni: már kérhető, ingyenes és életet menthet

Országszerte elérhető és már igényelhető a térítésmentes influenza elleni védőoltás a kockázati csoportba tartozók számára – a részleteket az InfoRádióban mondta el Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ tudományos igazgatója.

Magyarországon általában január–februárban éri el az influenzaszezon a csúcsát, ekkor történik a legtöbb megbetegedés. Az erre történő felkészülés részeként már elérhető az influenza elleni védőoltás, hiszen vannak olyan személyek, akik a koruk és/vagy az egészségügyi állapotuk miatt a súlyos betegség kockázatának fokozottan vannak kitéve – számukra évről évre javasolt már a szezon kezdetén a vakcina – fogalmazott Galgóczi Ágnes.

Azért is évről évre, mert az influenzát okozó vírus nagyon változékony, szezonról szezonra más-más vírustörzs cirkulál, ezért mindig új összetételű oltóanyagot kell gyártani, illetve biztosítani a lakosság részére – tette hozzá, megemlítve, hogy a következő szezonra vonatkozó oltóanyag-összetételről minden év februárjában kiad egy ajánlást az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Az influenza elleni védőoltás elsősorban

  • a 60 fölöttieknek,
  • a valamilyen krónikus szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknek,
  • valamilyen krónikus anyagcsere-betegséggel küzdőknek – például cukor- vagy vesebetegeknek – javasolt, de érdemes beoltatniuk magukat
  • a várandósoknak, illetve azoknak, akik a téli – légúti betegséges – szezonban várandósságot terveznek, valamint családtagjaiknak az érkező kisbaba védelme érdekében.

Ugyancsak javasolt a védőoltás az egészségügyi dolgozóknak, szociális intézményekben dolgozóknak, hiszen az általuk gondozott személyek fokozott kockázatnak vannak kitéve – sorolta az NNGYK tudományos igazgatója.

A szakember arra is kitért, hogy 650 ezer adag oltóanyag biztosított ingyenesen a kockázati csoportok számára. A háziorvosok általában értesítik is azokat, akiket évről évre oltanak. Ezen kívül a gyógyszertárakban, patikákban is elérhető lesz az oltóanyag azok számára, akik szeretnének felkészülni a légúti szezonra. Tavaly egyébként 550 ezer ember élt a térítésmentes védőoltás lehetőségével, így tehát az idei 650 ezer adag vélhetően elégséges lesz – mondta Galgóczi Ágnes.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×