Infostart.hu
eur:
387.73
usd:
329.37
bux:
0
2025. december 29. hétfő Tamara, Tamás
Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára az Egészségfejlesztés az iskolákban, EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) bevezetése a Kréta-rendszerbe címmel tartott sajtótájékoztatón a Belügyminisztériumban 2024. szeptember 2-án. A fejlesztések révén idén szeptembertől lehetőség nyílik arra, hogy az iskolai orvosi igazolásokat az azt kiállító orvos egyből a Kréta-rendszerbe küldje.
Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Takács Péter: kisebb lesz az állami finanszírozás, ha e-beutaló nélkül fogadnak beteget

Azon túl, hogy a betegek tudnak majd foglalni időpontot a kontrollvizsgálatokra is az EgészségAblak applikációban vagy a 1812-es központi telefonszámon, az időbeosztások átláthatóbbak lesznek, megszűnik a szakrendelőkben a zsúfoltság, nem várakozik majd egyszerre 60 beteg az orvos kontrollnapján – mondta az e-beutalók rendszerének előnyeiről Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára.

Változik a szakorvosi kontrollvizsgálatok időpontfoglalási rendszere október 1-jétől: a szakorvos által visszarendelt betegeknek a szakorvos ír beutalót. Ha a beutaló kiállítását követően a beteg előtt ismertté válik, hogy az ott feltüntetett időpontban nem tud a szakrendelésen megjelenni, akkor az EgészségAblakon keresztül, illetve a 1812-es telefonszámon az e-beutaló birtokában foglalhat helyet és időpontot, akár más intézménybe is. Ez azt is jelenti, hogy ha a szakorvos kontrollra rendelte vissza a beteget, nem kell visszamennie a háziorvoshoz új beutalóért. A betegek a szakorvostól konkrét időpontot kapnak, nem kell sorban állással vagy telefonos várakozással időpontot foglalniuk. A beteg pontosan tudni fogja, mikor várják vissza a vizsgálatra.

„Egy társadalmi problémára reagáltunk. A kontrollra visszarendelt betegek, mivel eddig nem volt kötelező beutalót adni, csak az ambuláns lapon kapták meg két sorban azt, hogy jelentkezzen három hónap múlva kontrollra, de ebből beutaló, pláne e-beutaló nem keletkezett, és ezért ezek a betegek elestek attól a lehetőségtől, hogy a 1812-es központi hívószámon vagy az EgészségAblak applikáción keresztül tudjanak időpontot foglalni maguknak kontrollvizsgálatra” – mondta az új szabályozásról Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára az InfoRádióban. Példaként említette, hogy előfordult olyan eset, hogy a kontrollra visszarendelt onkológiai beteg odament a rendelési idő elejére, és csak a rendelési idő végén került sorra. Ezekre a betegek által jelzett problémákra szeretnének megoldást kínálni, és lehetővé tenni, hogy az szakorvosok a kontrollra adjanak időpontot, ez kerüljön be a járóbeteg-irányítási rendszerbe, kapjon róla értesítést a beteg, vagy akár a 1812-es központi hívószám, az Egészségvonal, akár az EgészségAblak applikáció segítségével tudjon magának időpontot foglalni.

Pásztélyi Zsolt, a Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke az InfoRádióban egyedüli problémaként azt vetette fel, hogy a beutalók csak kilencven napig érvényesek, így azoknak, akiknek ennél később van szükség kontrollra, már nem lesz addigra érvényes beutalójuk. Erre Takács Péter azt mondta, ebben nem lesz változás, marad a 90 napos érvényesség, utána ugyanúgy, mint jelenleg, a betegnek a háziorvostól kell kérnie új beutalót.

„Sokkal átláthatóbbak lesznek az időbeosztások. Tervezhetőbb lesz az orvos kontrollos napja, ami nagyon fontos. Nem fordulhat elő elviekben mostantól olyan, hogy mindenki reggel 8-ra ott van a rendelési idő kezdetén, és adott esetben 60 beteg várakozik egyszerre. Nem lesz nagy a zsúfoltság, hiszen ha valaki tudja, hogy kontrollra neki 13.30-ra kell visszamenni, akkor teljesen értelmetlen reggel 8-ra ott lenni, az ember saját magának is könnyebben tudja tervezni a napját, és a kórháznak vagy az adott szakrendelésnek a terhelése is jobban eloszlik a rendelési idő teljes egészére” – magyarázta az államtitkár.

Szintén problémaként vetődött fel, hogy hiányos a helyi intézmények rendszereinek és az EESZT-nek az összekapcsolódása, de Takács Péter jelezte, az állami intézményeknek már korábban össze kellett hangolni a medikai rendszerüket az EESZT-vel.

„Sajnos még mindig vannak elsősorban önkormányzati fenntartású rendelők, amelyek ennek a törvényi kötelezettségüknek nem tettek eleget. Ezért adott esetben hiába van foglalt időpontja a betegnek az EgészségAblak applikáción keresztül, előfordul, hogy a recepciós visszaküldi a beteget, mondván, hogy papíralapú beutalót kér. Ezért is kellett hozzányúlnunk a jogszabályhoz, hogy az e-beutalót kötelező legyen fogadni mindenhol, és aki ennek a kötelezettségnek nem tesz eleget, annak most már következménye is lesz: a finanszírozás 10 százalékát a NEAK visszatartja, ha nem e-beutaló alapján történik a betegellátás” – mondta az egészségügyi államtitkár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×