Infostart.hu
eur:
378.43
usd:
320.63
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Pixabay

„Vérzik a gazdaság főütőere” – kritikus helyzetben a hazai vasúti árufuvarozás

Amíg a pályavasút nem éri el a szükséges menetrendszerűséget, addig nem szabadna növelni a pályavasúti költségeket – mondta az InfoRádióban a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület ügyvezető igazgatója. Hódosi Lajos szerint jelen helyzetben be kellene fagyasztani a költségeket mindaddig, amíg nem tudnak versenyképes szolgáltatást nyújtani a működtetők.

A jelenlegi piaci viszonyok között a hazai vasúti árufuvarozás üzleti modellje fenntarthatatlanná vált, a díjbevételek nem tartanak lépést a költségekkel, a volumenek csökkennek, a kapacitáskihasználtság romlik, a közúttal szembeni versenyhátrány pedig napról napra nő – áll a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület vasúti árufuvarozási költségindex (VÁK-index) elemzésében.

Az egyesület ügyvezető igazgatója azt mondta az InfoRádióban, hogy

az utóbbi időben általános volt a visszaesés az exportpiacokon.

Mint fogalmazott, sokszor emlegetik azt, hogy a vasút a gazdaság ütőere, most azonban „ez az ütőér vérzik” a vasúti árufuvarozásban tapasztalható drasztikus visszaesések miatt. Hódosi Lajos szerint „a vérzést minél előbb el kellene állítani”. Hozzátette: nagy bajban van a szektor, ami egyrészt az általános gazdasági visszaeséssel magyarázható, másrészt azzal, hogy a vasút jelenleg nem tud versenyképes szolgáltatást nyújtani.

A 2025-ös év első negyedévében 14,2 százalékkal csökkent a vasúton szállított áruk tömege az előző év azonos időszakához képest,

árutonna-kilométerben számolva csaknem 20 százalékos a visszaesés.

A KSH adatai szerint belföldön 24,8 százalékos, míg nemzetközi viszonylatban 11,9 százalékos csökkenés történt a teljesítményben. Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint a visszaesés számos vasútigényes terméknél, a gépiparban, a gabonaforgalomban vagy az erdészeteknél is észrevehető, miközben a Dunaferr kiesése csak tetézte a bajokat, rohamosan csökken a forgalom.

Hódosi Lajos az egyik legfőbb problémának a nem megfelelő infrastruktúra-szolgáltatást tartja, ugyanis elmondása szerint jelenleg a szükséges 70-75 százalékos helyett csak 40-45 százalékos menetrendszerűség mellett tudnak szolgáltatást biztosítani a fuvaroztatóknak. A menetrendcsökkenést a pályafelújítások és a vágányzárak okozzák az érintett vonalakon. Hódosi Lajos szerint amíg a pályavasút nem éri el a szükséges menetrendszerűséget, addig nem szabadna növelni a pályavasúti költségeket. Úgy véli, jelen helyzetben

be kellene fagyasztani a költségeket mindaddig, amíg nem tudnak versenyképes szolgáltatást nyújtani a működtetők.

Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint az elmúlt időszakban a pályahasználati díj 17 százalékkal nőtt, miközben a vontatási energia díjának a kiszámíthatósága eltűnt a rendszerből. A Hungrail Magyar Vasúti Egyesület idén februárban jelentette meg a Vasúti Árufuvarozási Gazdaságossági és Teljesítménynövelő Akciótervet (VÁGTA), melynek egyik legfontosabb pontja a meglévő támogatási rendszer fenntartása. Jelenleg egy ilyen rendszer van, az úgynevezett Vasúti Egyes Kocsi Teherfuvarozás támogatási program, amely mintegy 700 vállalkozást köt be a logisztikai láncba. Hódosi Lajos úgy véli, ennek a programnak „a létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen”, mivel mintegy 340 ezer közúti kamiont „vesz le” a közútról.

A Vasúti Egyes Kocsi Teherfuvarozás támogatási program meghosszabbítása fél év múlva lenne esedékes, de a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület ügyvezető igazgatója szerint eddig nem született semmilyen kormányzati döntés a hosszabbításról. Ugyancsak fontos teendőnek nevezte az intermodális fuvarozás fejlesztését. Itt történtek előrelépések, ugyanis az Energiaügyi Minisztérium közreműködésével az energiakötelezettségi rendszeren keresztül kaphatnak támogatást a fuvaroztatók.

Hódosi Lajos azt is jelezte, hogy az egyesület be fog nyújtani egy fuvarozói rezsicsökkentési csomagot, ugyanis érvelésük szerint arra kellene törekedni, hogy minél több pénz maradjon a vasúti vállalkozásoknál, illetve csökkenjenek az adó- és adminisztrációs terheik, hogy versenyképesebb szolgáltatásokat tudjanak nyújtani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Totális háborút robbanthat ki Donald Trump – Vaskos dilemma kínozza az elnököt

Totális háborút robbanthat ki Donald Trump – Vaskos dilemma kínozza az elnököt

Donald Trump magyar idő szerint ma hajnalban tartotta hagyományos évértékelőjét a Kongresszus előtt, az amerikai elnökök State of the Union-beszédét jellemzően fanfár övezi Washington D.C.-ben. A felhajtás felszíne alatt azonban súlyos dilemmára keresik a megoldást a Trump-adminisztráció berkeiben: hetek óta folyik a vita egy Irán elleni potenciális katonai beavatkozásról. Habár az iráni külügyminiszter holnap Genfben tárgyal az Egyesült Államok képviselőivel a síita állam atomprogramjáról, az amerikai légierő a 2003-as iraki háború óta nem összpontosított annyi pusztító erőt a Közel-Keletre, mint most. A háborús esélylatolgatást – a tárgyalás kimenetelén túl – számos külföldi tényező befolyásolhatja, például Izrael vagy az arab partnerek lobbizása az egyik, illetve másik irányba, de érdemes az amerikai hátország dinamikáiról is szót ejteni. Mekkora egy Irán elleni támadás támogatottsága odahaza, és végleg kiábrándulhatnak Trumpból a saját szavazói, ha háborúzni kezd?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×