Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Budapesti Közlekedési Központ

Többet ér a BKK-bérlet a késői metrózással – folytatódik az éjszakai budapesti közlekedés fejlesztése

A BKK célja, hogy a jelenlegi hálózat ésszerűsítésével, módosításával és logikusabb kapcsolódásaival olyan éjszakai rendszer jöjjön létre, amely még inkább hasonlít a nappali hálózatra.

Budapesten nyár eleje óta már nemcsak nappal, hanem késő este is jár az M2-es, az M3-as és az M4-es metró, így hetente tízezrek juthatnak haza egyszerűbben és kényelmesebben. A BKK közölte: folytatja az ügyfélközpontú, utasbarát fejlesztéseket, így hamarosan megújulhat az éjszakai hálózat, amivel az indoklás szerint a közösségi közlekedés még a jelenleginél is jobb alternatívát jelent majd a taxizás vagy az autózás helyett.

A közleményben kiemelik: a júniusi módosítás a megváltozott utazási szokásokhoz igazodik, hétköznap a belvárosból éjfél körül, hétvégén pedig hajnali 1 óra körül indulnak az utolsó szerelvények, ráadásul tíz percenként.

A meghosszabbított üzemidő bevezetése óta nem kell rohanni a korábbi utolsó szerelvényhez, nem kötelező éjfél előtt hazaérni, ráadásul a BKK-bérlet is többet ér, hiszen ugyanazért az árért több, jobb szolgáltatást kapnak a fővárosban közlekedők – sorolja a változtatás előnyeit a vállalat. Mint írják, a hosszabb metróüzemmel kapcsolatos első tapasztalatok pozitívak: a meghosszabbított üzemidő alkalmával a csúcskeresztmetszeteken (két egymást követő állomás közötti szakasz, amelyen a legtöbben utaznak) hetente több mint tízezer utazás történik, egy átlagos hétvégi napon pedig több mint háromezen utaznak a metrókon éjszaka ezeken a helyszíneken.

A BKK célja, hogy egyre többen válasszák a közösségi közlekedést akkor is, amikor a város nagy része már alszik. Ennek érdekében a társaság kommunikációs kampányt is indít, hogy minél többekhez eljusson az extra üzemidő és a nagy kapacitású metrós közlekedés lehetőségének híre.

Elindult az éjszakai közlekedés teljes megújítása

A meghosszabbított metróüzem az első lépése annak a hosszabb távú törekvésnek, hogy az éjszakai közösségi közlekedés teljesen megújuljon. A meghosszabbított üzemidőhöz nappali és éjszakai járatok, valamint a MÁV elővárosi vasúti- és autóbuszos menetrendje is igazodik. A BKK célja, hogy a jelenlegi hálózat ésszerűsítésével, módosításával és logikusabb kapcsolódásaival egy olyan éjszakai rendszer jöjjön létre, amely minél jobban hasonlít a nappali hálózatra.

A társaság az éjszakai hálózat újragondolásával valós alternatívát kínálna azok számára, akik éjszakába nyúló programjaik után most még inkább a taxizást vagy a saját autó használatot választják. A BKK szerint „a főváros akkor működik jól, ha éjszaka is élhető, ami biztonságos, megfizethető és versenyképes közösségi közlekedéssel érhető el leginkább”.

A közlekedési hálózat éjszakai megújításáról és a hamarosan induló fejlesztésekről minden részlet elolvasható a BKK folyamatosan frissülő aloldalán.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×