Infostart.hu
eur:
382.22
usd:
328.3
bux:
108922.07
2025. december 5. péntek Vilma
Macroshot of a 200 Hungarian Forint note
Nyitókép: HendrikDB/Getty Images

Óriási pénzek mozdulnak meg a Balatonnál

Kétszáz millió forint fejlesztési forrásra pályázhatnak a Balaton-környéki települések - jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Balaton Fejlesztési Tanács társelnökeivel közösen tartott sajtótájékoztatón hétfőn Balatonfüreden.

Navracsics Tibor összefoglalta, hogy 2022 óta mintegy ötmilliárd forintot költött a Balaton Fejlesztési Tanács olyan pályázatokra, amelyek a térségben élők életének jobbá tételét szolgálják például szolgálati lakásépítésekkel vagy településfejlesztési beruházásokkal.

Az európai uniós forrásokból megvalósuló projektekkel együtt több tízmilliárd forint fejlesztési forrás érkezett már a térségbe az elmúlt három évben - emelte ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.

A tárcavezető hangsúlyozta: a Balaton a tájegységen kívül élőknek elsősorban üdülőhely, de egyben lakóhely is, egy olyan térség, amelyben az emberek a mindennapi életüket élik, próbálnak boldogulni, munkahelyet találni, családot alapítani. Ezért az elmúlt években olyan fejlesztéseket is támogatott a kormány, amelyeknek nemcsak a turisztikai vonzerő növelése volt a célja, hanem az is, hogy élhetőbbé tegye a térséget.

Egy élhetőbb térség, a magasabb életszínvonal az idegenforgalom szempontjából is vonzóbbá teszi a környéket - jegyezte meg Navracsics Tibor.

Czunyiné Bertalan Judit, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területfejlesztésért felelős államtitkára, egyben a Balaton Fejlesztési Tanács társelnöke jelezte: a kormány a kistelepüléseknek a Magyar falu program és a Versenyképes járások programban is több fejlesztési lehetőséget tett elérhetővé.

Hozzátette: a Balaton Fejlesztési Tanácsban minden évben döntenek olyan hazai, a közigazgatási és területfejlesztési minisztérium előirányzatában szereplő forrásból adott támogatásokra vonatkozó pályázatokról, amelyek a Balaton kiemelt üdülőövezet településeinek szólnak.

A most bejelentett pályázattal az üdülőövezet 164 községének kisebb projektjeit támogatják 2-15 millió forint közötti értékben - mondta Czunyiné Bertalan Judit.

Ismertette: ezek a fejlesztések elsősorban a települési közterületek fejlesztését, zöldfelületek kialakítását, rehabilitációját vagy a csapadékvíz helyben történő hasznosítását szolgálják. A legnépszerűbb célok az ilyen pályázatoknál az önkormányzati épületek, közterületek árnyékolása, felújítása, környezettudatos közterület-karbantartást szolgáló eszközök, járművek beszerzése, töltőpontok kiépítése, illetve helyi értékeket bemutató vagy közösségfejlesztést célzó közterületi beruházások megvalósítása, önkormányzati ingatlanok felújítása - sorolta.

Czunyiné Bertalan Judit kiemelte: a vissza nem térítendő pályázati forrás a települések jelentős részében 90 százalékban támogatott, így minimális önerő szükséges, de a térség 18 legrosszabb helyzetű településének a költségek száz százaléka elszámolható.

A pályázati kiírást hétfőn a Balaton Fejlesztési Tanács közzéteszi, a benyújtási határidő szeptember 30. - jelentette be a területfejlesztésért felelős államtitkár.

Bóka István (Fidesz-KDNP) Balatonfüred polgármestere, a Balaton Fejlesztési Tanács társelnöke fontosnak nevezte a kohézió megtartását a part menti tehetősebb, és a parttól távolabbi tehetőségek között.

Ez a kiírás pont azokat célozza meg, akiknek a kis léptékű fejlesztések is nagy segítséget jelentenek - mutatott rá.

Kontrát Károly, a Balaton északkeleti térségének fideszes országgyűlési képviselője pedig arról beszélt: a Balaton Fejlesztési Tanács támogatásaiból megvalósult fejlesztések észrevehetőek a települések életében, jobbá tették a közszolgáltatásokat és megkönnyítették a mindennapi életet a régióban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszavazta a Bundestag a nyugdíjreformot – Merz csatát nyert, de valójában vesztett

Megszavazta a Bundestag a nyugdíjreformot – Merz csatát nyert, de valójában vesztett

Hajszálnyi többséggel fogadta el a Bundestag a Friedrich Merz vezette kormánykoalíció által kezdeményezett nyugdíjreform tervezetét. A kereszténydemokrata kancellár sorsát valójában saját pártjának fiatal képviselői nehezítették meg, győzelmét ugyanakkor közvetve segítette az ellenzéki Baloldal Pártja is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 21:40
×
×
×
×