Infostart.hu
eur:
378.36
usd:
323.77
bux:
128569.41
2026. április 8. szerda Dénes
Karácsony Gergely főpolgármester (j) beszédet mond a Budapest Büszkeség rendezvényen (eredetileg Budapest Pride felvonulás) a Műszaki Egyetem előtt 2025. június 28-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Karácsony Gergely bajban van, de ennek örül

Gyanúsított lettem, és ha ebben az országban ez az ára annak, hogy kiálltunk a magunk és mások szabadságáért, hát akkor még büszke is vagyok rá - közölte Karácsony Gergely a Pride kapcsán.

A rendőrség a Pride után az közölte, hogy a résztvevők ellen nem, de a szervezők ellen indul eljárás. Karácsony Gergely főpolgármestert most gyanúsítottként fogják kihallgatni. Erről az érintett is beszámolt a közösségi oldalán.

Korábban már tudható volt, hogy a szervezők ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást folytat, ismeretlen tettes ellen.

Karácsony Gergely még a Pride előtt jelentette ki, hogy kizárólag övé a politikai és jogi felelősség, és szívesen áll bíróság elé azért, hogy megvédje Budapestet, ám úgy gondolta, hogy nem lesz érdemi vizsgálat.

A 444.hu ezzel kapcsolatban érdeklődött a rendőrségnél és az önkormányzatnál is. Az utóbbi közölte: "A főpolgármestert az eljáró nyomozó hatóság gyanúsítottként rövid úton idézte, a kihallgatására a jövő héten kerül sor".

A portál úgy tudja, hogy a Szivárvány Misszió Alapítványt, mint a rendezvény szervezőjét eddig semmilyen formában nem keresték meg a hatóságok az üggyel kapcsolatban.

Később Vitézy Dávid "nonszensznek" nevezte a főpolgármester meggyanúsítását.

Címlapról ajánljuk
Csicsmann László a közel-keleti tűzszünetről: nagyon sok még a rizikó, bármikor „újratermelődhet az Irán-probléma”

Csicsmann László a közel-keleti tűzszünetről: nagyon sok még a rizikó, bármikor „újratermelődhet az Irán-probléma”

Racionális döntésnek tűnik most befejezni a háborút, és tárgyalásokat kezdeni, amit az amerikai és az iráni fél is kvázi győzelemként értékelt odahaza – mondta az InfoRádióban a Közel-Kelet-szakértő. A Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint világgazdasági szempontból továbbra is a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzés kérdése a legfontosabb, és ebben a két oldal nagyon eltérő állásponton van.
inforadio
ARÉNA
2026.04.08. szerda, 18:00
Orbán Balázs
a miniszterelnök politikai igazgatója, a Fidesz–KDNP választási kampányfőnöke
Trump tűzszünetet kötött Iránnal, megnyitják a Hormuzi-szorost - Száguldanak a tőzsdék!

Trump tűzszünetet kötött Iránnal, megnyitják a Hormuzi-szorost - Száguldanak a tőzsdék!

Az utolsó pillanatban jött a fordulat az iráni konfliktusban, Donald Trump két hétre felfüggesztette a tervezett amerikai támadásokat, miután körvonalazódott egy megállapodás a Hormuzi-szoros megnyitásáról. A lépés azonnali piaci reakciót váltott ki, az olajárak meredeken esnek, miközben az ázsiai és európai részvénypiacokon nagy rali bontakozott ki. A hangulat javulása ellenére a befektetők továbbra is árazzák a kockázatokat, az arany és az állampapírok iránti kereslet is nőtt, ami azt jelzi, hogy a piac egyszerre árazza a feszültség enyhülését és a bizonytalanság fennmaradását. A felek közben már tárgyalásra készülnek, de továbbra is kérdés, hogy a törékeny fegyverszünetből valódi béke lesz-e. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×