Infostart.hu
eur:
362.23
usd:
321.64
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Unsplash.com

Életveszélyes autóalkatrészek tódultak az országba

Több ezer hamisítványt foglaltak le a NAV ellenőrei autókhoz kapcsolódóan a turbótól a felnikupakon át a hamis biztonsági övig. Milliárdos a kár.

Több mint 4300 darab hamis autóalkatrészt, autódiagnosztikai eszközt és szoftvert szűrt ki a piacról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elmúlt két évben – számolt be a vezess.hu. Ebből mintegy 1800 darab autódiagnosztikai szoftver volt, ezer körül foglaltak le autódiagnosztikai eszközt, amelyeken leginkább a műhelyek és a szerelők próbáltak pénzt spórolni.

A szaportál érdeklődésére elmondták, bár a felnikupak vagy matrica kisebb kockázatot jelent, a biztonsági övek vagy fékalkatrészek hamisítása komoly baleseti veszélyt hordoz. Korábban még faforgácsból készült fékbetéteket is találtak, a most lefoglalt tételek között pedig márkázott, de életveszélyes biztonsági övek szerepeltek.

A hamisítás okozta anyagi kár tavaly meghaladta az egymilliárd forintot, csak a szerzői jogok megsértéséből 328 millió, míg iparjogi visszaélésekből 21 millió forintnyi kárt jelentettek.

A hamis alkatrészek többsége külföldről, harmadik országokból érkezik, főként csomagküldéssel, de gyakran buknak le velük szerelőműhelyekben, piacokon vagy akár közösségi médiás hirdetések alapján. A NAV próbavásárlásokkal, bejelentések alapján és kockázatelemzéssel is vadászik ezekre a termékekre.

Ami a hamis alkatrészek értékesítéséért és személyautókba szereléséért kiszabható büntetéseket illeti, alapból a pénzbírság 6500 forinttól 200 ezer forintig terjedhet, viszont, ha – jogásznyelven fogalmazva – halmazatban követik el, akkor 300 ezer forint is lehet. Ugyanakkor fontos, hogy ha az okozott vagyoni hátrány a 100 ezer forintot meghaladja, akkor már büntetőeljárásra kerül sor bűncselekmény elkövetése miatt – olvasható egyebek mellett.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×