Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
321.92
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pexels.com

Este még tapsoltak neki, másnap meghalt a Jászai-díjas színész

Elhunyt Karczag Ferenc színművész, akit halála előtt egy nappal választottaka Szolnoki Szigligeti Színház örökös tagjává.

Karczag Ferenc Jászai Mari-díjas színművész 69 éves korában, szombaton váratlanul elhunyt. A tragédia különösen fájó, hiszen a mindig mosolygós művészt mindössze egy nappal korábban, a pénteki évadzáró társulati ülésen választották a szolnoki teátrum örökös tagjává.

A pénteki ünnepségen, melyet Tiszafüreden tartottak, még vastaps kísérte Karczag Ferencet, aki hosszú időn át meghatározó alakja volt a színháznak, nemcsak színészként, hanem rendezőként is. A blikk.hu értesülései szerint bár az elmúlt időszakban betegeskedett, kórházban is volt, halála mégis váratlanul érte az ismerősöket és a kollégákat.

Barabás Botond, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója megerősítette a tragikus hírt. Elmondása szerint Karczag Ferenc nemcsak jó kolléga, hanem "zseniális színész és mentora a fiataloknak" is volt. Hozzátette, hogy a pénteki örökös tagság erkölcsi megbecsülés mellett anyagi segítséget is jelentett volna, és tervezték, hogy visszahívják néhány szerep eljátszására, sőt rendezői vágyait is megvalósíthatta volna a 2026-2027-es évadban.

A művész korábban két sztrókon és egy szívműtéten is átesett, és az utóbbi időben pihenésre vágyott. Fia talált rá édesapjára az évzáró másnapján.

Karczag Ferenc 2009-ben vehette át a Jászai Mari-díjat. "Most már az égi színpadon folytatod a történeted – mi pedig itt maradtunk a hiányoddal, amit lehetetlen betölteni" – búcsúzott tőle a társulat.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×