Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
324.52
bux:
145242.85
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Hadházy Ákos / Facebook

Ismét tüntettek Hadházy Ákosék a Belvárosban

A "legszánalmasabb lúzer nemzet" lettünk volna, ha szó nélkül nézzük, ahogy bevezetik a kínai arcfelismerő rendszert Magyarországon az ellenzékiek, valamint az "ellehetetlenítési törvényt" a civilek és a megmaradt szabad sajtó ellen - mondta Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő kedden Budapesten.

Hadházy Ákos a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért és a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat elfogadásával szemben tizenegyedik alkalommal tartott tüntetésen, a Ferenciek terén leszögeztet: ha nem tüntetnének, akkor esély sem lenne arra, hogy elérjék e "putyini kottából írt törvények" a visszavonását.

"Azzal, hogy önök itt vannak ma is, itt voltak múltkor is, és itt lesznek legközelebb is, tartjuk az égő parazsat, amire ha olajat öntenek, az égni fog" - fogalmazott.

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere azt mondta: hosszú és minden eddiginél keményebb harcra kell számítani, minden erejükkel az ellenállásra kell koncentrálni, fizikai erőszak nélkül, de harcolni a végsőkig, tüntetésekkel, adománygyűjtésekkel, plakátokkal, matricákkal, polgári engedetlenséggel, akár szamizdattal az utcákon, online felületeken, a kocsmákban, a lelátókon, a lépcsőházakban, koncerteken, mindenhol, minden felületen, egyetlen üzenettel: elég volt belőletek, takarodjatok!

A résztvevők a beszédek után Hadházy Ákos felszólítására az Erzsébet hídon keresztül a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz vonultak.

Címlapról ajánljuk

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×