Infostart.hu
eur:
380.64
usd:
322.88
bux:
130437.44
2026. február 3. kedd Balázs
Closeup woman filling form of Individual Income Tax Return,
Nyitókép: pcess609/Getty Images

Érdemes sietni, erről minden adózónak tudnia kell

Annak, aki elfelejtett időben nyilatkozni munkáltatójának arról, hogy a családi, személyi vagy az első házasoknak járó kedvezmény összegét az adóelőlegéből vonja le, érdemes mielőbb kiegészítve elküldeni a bevallást, hiszen a beérkezéstől számított 30 napon belül utalja ki a NAV a visszajáró összeget.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített szja-bevallási tervezeteket április 17-ig több mint másfél millió ember tekintette meg, és több mint 801 ezren véglegesítették, többségük – 574 ezren – módosítás nélkül. Március közepe óta – amióta a tervezetek elérhetők – átlagosan napi 23 és fél ezer adózó nyújtja be bevallását ilyen módon a NAV-hoz – közölte honlapján az adóhatóság.

Az adóbevallási tervezeteket – Ügyfélkapu+ vagy DÁP-regisztrációval – az eSZJA-oldalon lehet a legegyszerűbben átnézni, elfogadni, illetve szükség esetén módosítani. Aki még nem regisztrált, nem késő: néhány perc időráfordítással elérhetővé válik számára az elektronikus tervezet, és a regisztráció a későbbiekben valamennyi állami weboldalhoz is biztosítja a hozzáférést.

A bevallási tervezet a jövedelmek mellett a kedvezményeket is tartalmazza, de csak azokat, amelyekről adata van az adóhivatalnak. Így az, aki jogosult az első házasok kedvezményére, a személyi kedvezményre vagy a családi kedvezményre, de év közben nem kérte a munkáltatótól, kifizetőtől annak érvényesítését, az most az adóbevallásban igényelheti vissza adóját.

Minél előbb átnézi és beküldi a tervezetet, annál hamarabb juthat a pénzéhez, a NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított – legkésőbb – 30 napon belül kiutalja a kedvezmény összegét.

A kiutaláshoz meg kell adni a tervezetben a bankszámlaszámot vagy postacímet, ahová az összeget szeretné megkapni.

Az adóhatóság figyelmeztet: a bevallásban a bankszámlaszámot kell megadni, nem a bankkártyaadatokat. Fontos tudni, hogy a NAV nem kér banki adatokat sem a bevallásban, sem sms-ben, sem e-mailben.

Az szja-bevallás idején sokasodnak a NAV-ra hivatkozó csalások, amelyek épp az adó visszatérítése ürügyén kérnek ilyen adatokat. Érdemes elővigyázatosnak lenni, mert bármikor kaphatunk ilyen tartalmú megkeresést. A NAV a honlapján kiemelt helyen teszi közzé a nevével visszaélő leggyakoribb csaló sms-eket és e-maileket.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Iránról: csak légicsapásokkal nem lehet megdönteni a rezsimet, és a felkelők sem elég erősek hozzá

Kaiser Ferenc Iránról: csak légicsapásokkal nem lehet megdönteni a rezsimet, és a felkelők sem elég erősek hozzá

Az Egyesült Államok adott esetben komoly légicsapás-sorozatot tudna mérni Iránra, de nagy állományú szárazföldi csapatok nélkül lehetetlen megdönteni a helyi rezsimet – mondta az InfoRádióban a biztonság- és védelempolitikai szakértő. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense arra is kitért, hogy a térségbeli országok többsége nem is támogatja az amerikai beavatkozást, a felkelők pedig saját erőből nem képesek eltávolítani az iráni vezetést.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Az orosz fegyveres erők párhuzamosan indítottak támadást északon, Szumi megyében, illetve délen, Zaporizzsja város irányában. Ezzel párhuzamosan a térségből korábban visszavont orosz nehézbombázók is közelebb húzódtak az ukrán határhoz. Donald Trump bejelentette, hogy rábírta Indiát, ne vásároljon több orosz kőolajat. Moszkva továbbra sem hajlandó engedni a Donbasz teljes átadására vonatkozó követeléseiből, de újonnan azzal is előálltak, hogy közvetlen béketárgyalásra Zelenszkij és Putyin között kizárólag Moszkvában van lehetőség. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×