Infostart.hu
eur:
363.46
usd:
318.54
bux:
143248.62
2026. július 22. szerda Magdolna
stock photo
Nyitókép: Jozsef Zoltan Varga/Getty Images

Karácsony Gergely bejelentette, hogy Rákosrendező már a budapestieké

A munkák elkezdéséig még jó párat kell aludni – a főpolgármester számolt be arról, hogy mi következik a vételár első részének átutalása után.

"12.734.387.060 forint átutalva, Rákosrendező a budapestieké" – kezdte bejegyzését Karácsony Gergely a Facebookon, bejelentve, hogy a Budapesti Közművek hétfő délelőtt átutalta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő számlájára Rákosrendező vételárának első részletét.

A tulajdonszerzés után a birtokba kerülés következik, ehhez a főpolgármester szerint kell még legalább két hónap, csak akkor tudják elkezdeni a terület rendbetételét. Ez "a munka sürgető, mert több jelzést is kaptam arról: az állam még az elmúlt hetekben is szemétlerakónak használta a budapestiek új tulajdonát" – közölte a bejegyzésben. Hozzátette: továbbra is abból indulnak ki, hogy ami járt volna az arab milliárdosnak, az jár a budapestieknek is, vagyis elvárják, hogy az ígért infrastrukturális fejlesztéseket az állam valósítsa is meg, illetve a jogszabályok szerint "a szemét, amit az állam hordott oda, az az államé, és az államnak kell onnan elszállítania, vagy az államnak kell fizetni érte."

"A tulajdonszerzés még nem jelent birtokba kerülést. Az adásvételi szerződés szerint 60 napon belül meg kell állapodni a MÁV-val a használati megosztásról. Ezt követően, egy újabb hónapon belül kerülhet a terület a főváros birtokába" – sorolta Karácsony Gergely.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, békés eszközökkel” – cikkünk frissül
rendkívüli tájékoztató

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, békés eszközökkel” – cikkünk frissül

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor. Cikkünk frissül!

Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Az erősen leromlott állapotban lévő Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyre vonatozott a kormányfő és a közlekedési és beruházási miniszter, hogy bejelentsék a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. Vitézy Dávid szerint a terv ausztriai vasútfejlesztési tempót jelent.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×