Infostart.hu
eur:
363.79
usd:
318.8
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna
Tavaszi időjárás.
Nyitókép: Jacky Parker Photography/Getty Images

Már hivatalosan is vége a télnek

Csütörtökön, március 20-án 10 óra 1 perckor kezdődik a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség - közölte a HungaroMet Zrt.

A térsaság arra is felhívta a figyelmet, hogy a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is. A nap-éj egyenlőség dátuma azért "csúszkál", mert egy földi év nem pontosan egész számú többszöröse a földi napnak, egészen pontosan 365 nap, 5 óra, 48 perc, 46 másodperc. Ez az oka annak, hogy be kellett vezetni a szökőnapot, ugyanis az eltérés négy év alatt már majdnem 24 órát tesz ki.

Emellett a Föld pályaparaméterei - excentricitása, a tavaszpont helye, a forgástengely precessziója - sem állandók, ezek azonban csak nagyon kis eltéréseket okoznak, a tavaszi nap-éj egyenlőség időpontja a Gergely-naptár 400 éves periódusa alatt is csak egy-két órát változik.

A legutóbb 2011-ben esett a tavaszi nap-éj egyenlőség március 21-ére, 2048-ban pedig először fog március 19-én bekövetkezni.

A nap-éj egyenlőség idején - az elnevezés ellenére - pontosan nem, legfeljebb csak majdnem egyenlő hosszúságú a nappal és az éjszaka. Ennek egyik oka, hogy a légköri fénytörés miatt az égitestek a valódi elhelyezkedésüknél egy kicsivel magasabban látszanak a horizont felett. Ez a nagyon kicsi eltérés a horizonton a legnagyobb, fél fok. Ez azt jelenti, hogy a Nap látszólag néhány perccel előbb jelenik meg a horizonton napkeltekor, mint valójában, és napnyugtakor ennyivel később nyugszik. Ez a jelenség néhány perccel növeli a nappalok hosszát.

A másik ok az, hogy a nap-éj egyenlőség napján a Nap geometriai középpontja az, ami 12 óráig tartózkodik a horizont felett, de a Napnak kiterjedése van: már akkor is látszik, amikor a középpontja még nem, illetve még akkor is sugároz, amikor a középpontjánál már lenyugodot

Címlapról ajánljuk
Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Elkezdődik a Gubacsi vasúti híd 31 milliárd forintos fejlesztése, amely a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv egyik fontos beruházása.

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×