Infostart.hu
eur:
362.71
usd:
317.68
bux:
144298.53
2026. július 22. szerda Magdolna
Eltávolítják a festéket az Állami Számvevőszék (ÁSZ) fővárosi, Apáczai Csere János utcai központjának épületéről 2018. január 17-én. Az ÁSZ székházát a Közös Ország Mozgalom aktivistái a nap folyamán narancssárga festékkel festették le. Az első becslések szerint a műemléki védettségű épületben több százezer forintos kár keletkezett.
Nyitókép: MTI Fotó: Balogh Zoltán

ÁSZ kontra ellenzék: ítéltet mondott a törvényszék

A Fővárosi Törvényszék ítélete mondta ki, hogy az Állami Számvevőszék törvényesen járt el a 2022. évi országgyűlési választással kapcsolatos egyes kampányfinanszírozások ellenőrzése során – tudatta az ÁSZ.

Az ÁSZ jelentése megállapította, hogy az ellenzéki összefogás pártjai 261,26 millió forint külföldről származó tiltott támogatást fogadtak el a Mindenki Magyarországa Mozgalomtól (MMM).

Az ítéletek alapjául szolgáló pereket az LMP – Magyarország Zöld Pártja, a Párbeszéd – A Zöldek Pártja és a Momentum Mozgalom indították a Magyar Államkincstárral szemben, amelynek során az ÁSZ jelentésének bírósági felülvizsgálatát is kérték. A bíróság azonban kedden meghozott ítéleteiben

a pártok kereseti kérelmeit nem találta megalapozottnak, azokat elutasította, és perköltség, eljárási illeték megfizetésére kötelezte a felpereseket.

Indokolásában a bíróság rámutatott arra, hogy az ÁSZ feladatkörében eljárva törvényesen folytatta le a vizsgálatot.

A bíróság megállapította, hogy az ÁSZ részletes indokolása tényszerű és megalapozott volt, az ellenzéki összefogás közös miniszterelnök-jelöltje által vezetett MMM a hatpárti összefogás közös kampányához közvetlenül kapcsolódó szolgáltatásokat finanszírozott. A bíróság kimondta azt is: az ÁSZ jogszerűen állapította meg, hogy a pártok a 2022. évi országgyűlési képviselő-választási kampány során tiltott, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásban részesültek.

„Az érintett pártok a bíróság által most értékelt jelentés miatt támadják a mai napig az ÁSZ-t, megkérdőjelezve az intézmény függetlenségét. Most már jogerős ítélet is megerősíti, hogy az ÁSZ teljes egészében törvényesen járt el, és a jogszabályoknak megfelelően állapította meg, hogy az érintett pártok törvényellenesen, külföldről származó forrásokat használtak fel a kampányukhoz” – áll az ÁSZ közleményében.

Címlapról ajánljuk

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Felrobban a fizikai dolgozók bére Magyarországon

Felrobban a fizikai dolgozók bére Magyarországon

Az idei második negyedévben 2430 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez a szint 8,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 2240 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban is nagyon hasonló ütemben emelkedtek a bérek: az RSM Hungary mintegy 800 középvezető esetében 2025 második negyedévéhez képest átlagosan 8,4 százalékos bérnövekedést tapasztalt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×